A nyárádmenti polgármesterek egybehangzóan támogatják a térség gazdasági fellendülését szolgáló autópálya tervezetét, azonban a nyomvonal tervének módosítását szeretnék kieszközölni. (more…)
Posts Tagged ‘autópálya’
„Tiltakozókampány” a Marosvásárhely-Jászvásár autópályáért
February 21st, 2013
Marosvásárhelyi Infó
Megszülettek a reakciók Dan Şova, a nagy infrastruktúra-projektek tárca nélküli miniszterének nyilatkozatára, mely szerint elsősorban pénzügyi, másrészt fontossági szempontból kerül le a napirendről a Marosvásárhely-Jászvásár Autópálya kivitelezési terve.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere is ott van a tiltakozó helyi vezetők között. A városfő nem habozott ellentmondani Şova szavainak úgy nyilatkozva, az autósztrádát igenis jóváhagyta az Európai Tanács, és bevonta a Transz-Európai Közlekedési Hálózatba. Az erre vonatkozó döntést 2012. március 22-én tették közzé – pontosított Florea. (more…)
Viszlát, autópálya!
February 19th, 2013
Marosvásárhelyi Infó
Marosvásárhely búcsút inthet az őt Jászsvásárral összekötő autópályától. Habár a leköszönő honatyák ígéreteket tettek, és útnak indították a projektet, a jelenlegi USL-s képviselők nem értenek egyet a Marosvásárhely-Jászvásár autósztráda megépítésével. (more…)
Erdélyben épülnek 2013-ban a romániai autópályák
December 28th, 2012
marosvásárhely
A romániai Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADNR) szerint 2013-ban 230 kilométer autópálya átadása esedékes Romániában, amelyből 224 kilométer Erdélyben épül.
A CNADNR a Hotnews portálnak válaszolva ismertette a 2013-as terveket. Ezek szerint a Nagylaktól Arad, Temesvár és Déva érintésével Nagyszebenbe tartó dél-erdélyi autópályán megépül a magyar-román határtól Aradig vezető szakasz, a Lugost elkerülő, valamint a Déva-Nagyszeben szakasz. E pályaszakaszok átadása után a székelyföldi Sepsiszentgyörgyre tartó autós – ha Nagylaknál lépi át a határt – a több mint 500 kilométeres romániai útszakasz mintegy felét már autópályán teheti meg. (more…)
Megrepedt az új autópálya Romániában
September 7th, 2012
marosvásárhely Alig néhány hónap alatt repedések keletkeztek egy új romániai autópályán. (more…)
Megkapta a tervezési bizonyítványt a Marosvásárhely-Jászvásár autópálya
August 29th, 2012
Marosvásárhelyi Infó
Az autópálya, amely összekötné Marosvásárhelyt Moldvával, megkapta az urbanisztikai oklevelet a Megyei Tanácstól. Ciprian Dobre, a Megyei Tanács elnöke ugyanis bejelentette, kibocsátásra került a 175/07.08.2012-es számú tervezési bizonyítvány a „Marosvásárhely-Gyergyóditró-Jászvásár autópálya – megvalósíthatósági tanulmány” fázisára.
Az említett gyorsforgalmi útszakasz része az Országos Területrendezési Terv – Kommunikációs csatornák kategóriájának, amelyet a 71/1995-ös Törvény támaszt alá. Továbbá az autópályát bevonták a Maros Megye Területrendezési Tervébe, amelyet a Közlekedési Minisztérium is jóváhagyott. (more…)
Messze van még az autópálya Marosvásárhelytől
August 28th, 2012
marosvásárhely
106 kilométer autópályát adott ki árverésre az Országos Út- és Autópályakezelő Társaság (CNADNR), amelynek befejezési határideje 2015 lenne.
A rossz hír, hogy az Aranyosgyéres – Marosugra (37 km) közötti szakasz, amely az Erdélyi Autópályát hozná, nem tartozik a prioritások közé. (more…)
19 románt szállítottak ki egy autóból a német rendőrök
August 15th, 2012
Marosvásárhelyi Infó
Nem kevesebb, mint 19 románt számláltak a németországi rendőrök egy 6 személyes járműben, az autópályán. A teletömött autó az ausztriai Salzburg és a németországi München között létesített autópályán száguldott, Chiemsee nevű település közelében, Dél-Németországban.
A személygépkocsi meghibásodott állapotban volt, így azt a hatóságok el is kobozták – számol be az esetről az Austrian Times. (more…)
Drágább lesz a Marosvásárhely-Jászvásár pálya
August 6th, 2012
marosvásárhely
Kilencmilliárd euróból építik meg a Marosvásárhely-Jászvásár autópályát.
A Szállítási Minisztérium szerint a 289 km hosszú pálya megépítése csaknem 9 milliárd euróba fog kerülni. Ez azt jelenti, hogy a Marosvásárhely-Jászvásár pálya drágább lenne, mint az Észak-Erdélyi autópálya.
Az Országos Autópálya Társaság igazgatója, Mircea Pop szerint azért ilyen nagyok a költségek mivel a pálya hegyvidéken fog áthaladni. A tervek szerint a sztrádán 43 alagutat építenek, ezek hossza 20 km. Emellett 322 híd és viadukt építése is szerepel a tervekben. (more…)
Két új autópályaszakaszt nyitottak meg a forgalom előtt Romániában
July 19th, 2012
marosvásárhely
Két új autópályaszakaszt nyitottak meg a forgalom előtt Romániában, az egyik Bukarest és Ploiesti városokat köti össze, a másik szakasz a Bukarest és Konstanca közötti autópálya része.
Victor Ponta román miniszterelnök jelenlétében nyitották meg a forgalom előtt a Bukarest és Ploiesti közötti 65 kilométeres autópályaszakaszt, amelynek építése 2007-ben kezdődött, de teljes egészében még most sem fejeződött be. Például a lehajtók még nem készültek el, és egyéb biztonsági elemek is hiányoznak, ezért sebességkorlátozással lehet csak közlekedni a szakaszon, amely alternatívát kínál a DN 1 jelzésű, Románia egyik legforgalmasabb országútjára. Az út megépítése 1,5 milliárd lejbe – 451 millió euróba – került. (more…)
Ponta is folytatná az észak-erdélyi autópályát
June 8th, 2012
marosvásárhely
Victor Ponta kormányfő csütörtökön kijelentette, az észak-erdélyi autópályát be kell fejezni, mivel „a megkezdett és időközben abbahagyott jó dolgokat folytatni kell”. Csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Ponta kijelentette, Románia számára alapfontosságú, hogy az észak-erdélyi autópályát befejezzék, függetlenül attól, hogy a munkálatokat az amerikai Bechtel vállalat, vagy egy másik cég folytatja. (more…)
Két romániai autópálya megépítését is finanszírozza az Európai Bizottság
March 27th, 2012
Marosvásárhelyi Infó
Az Európai Bizottság elfogadta, hogy két autópálya megépítését is finanszírozza Romániában. Az egyik Temesvárt kötné össze az ország keleti határán lévő Ungheni településsel, a másik az ország déli részén kapna helyet, Calafat és Bukarest között.
Alexandru Pereş, gyulafehérvári szenátor szerint, az egyik autópálya a következő útvonalon halad el: Temesvár-Szászsebes-Gyulafehérvár-Torda-Marosvásárhely-Jászvásár-Ungheni. A másik megépítendő út pedig Calafat-Craiova-Alexandria-Bukarest településeket érinti, mindkettő esetében úgy szárazföldi, mint vasúti vonalakon. (more…)
Mennyire fontos Románia számára a Bors-Marosvásárhely-Ungheni autópálya?
March 27th, 2012
Marosvásárhelyi Infó
Alexandru Nazare, közlekedési miniszter szerint, az újonnan megtervezett Bors-Marosvásárhely-Jászvásár autópálya európai létfontossággal bír, mivelhogy átszeli a Kárpátokat, összeköti Magyarországot és Romániát Moldova Köztársasággal és Ukrajnával, továbbá több mint 300 kilométerrel csökkenti a Kelet- és Nyugat-Európa közötti távolságot. (more…)
Autópályát építene az új kormány Marosvásárhely és Jászvásár között
February 10th, 2012
Marosvásárhelyi Infó
A Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök által kinevezett új kormány a Marosvásárhely–Jászvásár autópályát is bevonta az általa összeállított kormányzási programba.
Alexandru Nazare, új közlekedési miniszter pedig már azon dolgozik, hogy elindíthassa azt az előválogatási folyamatot, amelynek során kikerül majd a magánvállalkozó, aki megépítené az autópályát. (more…)
Autópálya Marosvásárhely-Jászvásár között, uniós támogatással
November 9th, 2011
Marosvásárhelyi Infó
A Marosvásárhely és Jászvásár között megtervezett autópályát az Európai Tanács bevonta a Transzeurópai Szállítási Hálózatba (TSZH). Ennek eredményeképpen, Románia 2014-ben meg nem térítendő finanszírozást kap a projekt megvalósítására.
A money.ro úgy tudja, a TSZH-hoz tartozó autópályákért az unió 20%-os támogatást kézbesít az építő államoknak. (more…)
RSS Feed




Posted in
Tags:



























