Posts Tagged ‘érettségi 2012’

Börtöntöltelék írta a legjobb román érettségit

Egy előzetes letartóztatásban ülő feltételezett drogdíler érte el a legjobb eredményt a pótérettségin az észak-romániai Suceava megyében – közölte a kedden az Evenimentul Zilei című román lap. (more…)

Ismét leszerepeltek a diákok a pótérettségin

Gyenge eredmények születtek a romániai pótérettségin, amelyen országosan a diákoknak csak mintegy 24 százaléka vizsgázott sikeresen.

Az idén a vizsgázók ugyan jobban szerepeltek, mint a tavaly ősszel pótérettségizők, hiszen akkor csak 16 százalék volt az elégséges osztályzatot elérő diákok aránya. A mostani eredmény viszont sokkal gyengébb, mint a nyári érettségié, amikor a diákok 44 százaléka kapott érettségi oklevelet. (more…)

A diákok 23,94%-a ment át a pótérettségin

A diákok csupán 23,94%-nak sikerült az augusztusban megrendezett, második érettségi, országszerte sem jobbak az eredmények, mint Maros megyében.

A Maros Megyei Főtanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó elmondta, a vizsgákra mintegy 2.643 diák iratkozott be, ebből 2.293 jelent meg az érettségi augusztusi szakaszán. Hat diákot kizártak a vizsgázok közül, azután hogy megpróbáltak puskázni. (more…)

Mától péntekig lehet beiratkozni a pótérettségire

Azok a végzős diákok jelentkezhetnek a vizsgasorozatra, akiknek a nyári érettségin valamely tantárgyból nem sikerült átmenő jegyet szerezniük, illetve a tanév végén megbuktak.

A vizsgák augusztus 20-ka és 31-ke között zajlanak, az eredményeket szeptember másodikán függesztik ki és ugyancsak aznap fogadják az óvásokat.

A végleges eredményeket szeptember 5-én hozzák nyilvánosságra. (more…)

Az óvások után javultak, de így is rendkívül rosszak az érettségi eredmények

Az óvások nyomán több mint egy százalékot emelkedett a sikeres érettségizők aránya Romániában, de így is a vizsgára jelentkezőknek csupán 44,26 százaléka szerez érettségi bizonyítványt.

Az érettségi eredmények ellen benyújtott óvások 92 százalékának az elbírálása alapján Ecaterina Andronescu oktatási miniszter egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta: egész sor intézkedést tervez annak érdekében, hogy javuljon a sikeresen érettségizők aránya. (more…)

Reális eredmények az érettségin

A romániai lakosság 83 százaléka szerint az érettségi eredmények a valós helyzetet tükrözik – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet frissen végzett felméréséből.

Tavalyhoz képest 72 százalékról 83 százalékra emelkedett azok száma, akik úgy vélik, hogy az érettségi eredmények a diákok tudásszintjének valós állapotát mutatják. A megkérdezettek 47 százaléka ért egyet a megfigyelő kamerák felszerelésével, és azzal is, hogy ez az intézkedés vezetett az érettségi átlag romlásához.  (more…)

Az Unirea Líceum diákjai voltak a legjobbak az érettségin

Országos szinten katasztrofális eredményekkel zárult az érettségi, ez Maros megyében sincs másképp, ahol a diákok 45,74 százaléka vette sikeresen az akadályt.

Maros megyében 4899 diák jelentkezett az érettségire, közülük 960 még tavaly végezte el a líceumot. A Főtanfelügyelőség adatai szerint idén csak 0,18 %-al értek el jobb eredményt a diákok, mint tavaly. (more…)

Katasztrofális érettségi Romániában, Maros megye is rosszul áll

Katasztrofális eredmények születtek az idei romániai érettségi vizsgán; Hargita és Kovászna megyében a jelentkezők kevesebb mint harmadának sikerült a vizsga.

A székelyföldi megyék a sereghajtók között szerepelnek. Hargita megyében a jelentkezőknek mindössze 30,25 százaléka vizsgázott sikeresen. A megye három iskolájában egyetlen végzős diáknak sem sikerült a záróvizsga. (more…)

Megszólalt a telefonja, kidobták az érettségiről

Kidobták az érettségi vizsgáról azt a 12-et végzett diákot, akinek ma írásbeli vizsgán megszólalt a mobiltelefonja. Az Érettségi Bizottság elnöke, Ilyés Ildikó a citynews-nak elmondta, a diákok nem mehetnek be a vizsgákra mobiltelefonnal.

Ugyanakkor a diákok a tételeket sem vihetik ki a vizsgateremből ha esetleg hamarabb végeznének, mivel más megyékben előfordult már, hogy a hamarabb végzett diák kintről mobiltelefonnal diktálta a tételek megoldásait társainak. (more…)

Ma kezdődött az érettségi második szakasza

Ma kezdődik az érettségi második szakasza. A tizenkettedikesek 9 órától román nyelv és irodalomból írásbeliznek

A vizsgatermekbe nem vihetnek be tankönyveket, szótárakat, jegyzeteket, mobiltelefonokat, és más olyan eszközöket, amelyek segíthetnek a tételek megoldásában.

A szabályzat szerint kizárják azt, akit rajtakapnak azon, hogy valamilyen segédanyagot vitt be a vizsgaterembe. Országszerte 615 vizsgaközpont van. Mindegyik teremben felügyelő kamerák vannak. (more…)

Ma kezdődik a kisérettségi

Több mint 190 ezer nyolcadikot végzett diákot várnak hétfőn reggel fél 9-re, hogy elsőként románból adjanak számot a tudásukról. A vizsga 9 órakor kezdődik.

A minisztériumban tíz különböző tételt dolgoztak ki, ezekből ma reggel sorsolják ki azt, amelyet azonnal szét is küldenek az országban kialakított 1387 kommunikációs központhoz. Innen juttatják majd el minden iskolába. (more…)

Mindenki átment az érettségi első próbáján

A Megyei Főtanfelügyelőség által közölt mai adatokból kiderült, mindenki átment az érettségi első próbatételén, a diákok román nyelv- és irodalomból adtak vizsgát.

A 2012-es érettségi nyári próbatételére összesen 5.138 diák iratkozott be, többek között azok a diákok is, akik tavaly nem mentek át.

Ma és holnap tartják az érettségi második vizsgáját, a diákok egy része anyanyelvből vizsgázik. (more…)

8 diákot már kizártak az érettségi vizsgáról

A román nyelv és irodalom szóbeli vizsga első napján 3 jelentkezőnek azért kellett elhagynia a termet, mert mobiltelefont találtak náluk, öten pedig különböző segédeszközöket használtak.

A szabálysértéseket Konstanca, Neamti, Braila, Gorj és Tulcea megyében, illetve Bukarestben követték el. (more…)

Több mint 5.000 érettségizőt várnak a vizsgákra

Június 10-én 12 órakor megkezdődött a 2012-es érettségi vizsga első szakasza. Maros megyében több mint 5.000 diákot várnak a vizsgákra. A 2012-es végzősök közül 4.146 teszi le ebben az időszakban vizsgáit, 988 pedig a tavalyi évekből maradt el. Összesen 5.134 diák izgulhat Maros megyében az érettségi nyári szessziójában.

Június 11. és 13. között román nyelv- és irodalomból vizságznak a diákok.

Az érettségi vizsgák első szakaszára csaknem 340.000 diákot várnak országszerte. (more…)

Hétfőn, 12 órakor kezdődik az érettségi

Június 11-én, délben 12.00 órakor kezdődik a 2012-es érettségi megmérettetés, méghozzá a román nyelv- és irodalomból, nyilatkozta az Agerpresnek Stelian Fedorca, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium munkatársa. (more…)



Így turbózd fel az immunrendszered

5 étel, amit kerülni kell, ha lapos hasat szeretnél

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más