Posts Tagged ‘Kormány’

Fenyegetőznek a román szállítók

trafic-autokAzzal fenyegetőznek a román teherszállítók, hogy csütörtöktől teljesen megszüntetik a tevékenységüket, meghatározatlan időpontra.

Arra kérik a román nagykövetségeket, a Külügyminisztériumon keresztül, hogy közöljék a hírt, a külföldi szállítók Romániában való bentrekedésének az elkerülése végett – írja a Mediafax. (more…)

Dorin Florea: vegye ki a Kormány az önkormányzatot a társfinanszírozók köréből

tudor lakonegyedDorin Florea, Marosvásárhely polgármestere többé nem finanszírozná a tömbházak hőszigetelési programját a helyi költségvetésből.

Véleménye szerint, a Kormánynak fel kellene mentenie a Polgármesteri Hivatalt ezen kötelesség alól, az erre a célra szánt összegből ugyanis több más projektet lehetne felkarolni – állítja a városfő, miután felmerült annak a lehetősége, hogy uniós alapokból kivitelezzék a hőszigetelést.

„Az önkormányzatoknak nincs amiért pénzt adniuk erre a célja, az önkormányzatoknak más dolguk van, nem az, hogy az adott program költségeinek a 33%-át állják.” – nyilatkozott Florea. (more…)

Növelik a minimálbért és a szociális segélyeket

roman-parlamentA Kormány jóváhagyta a minimálbér és a szociális segélyek emelését, a Munkaügyi Minisztérium kezdeményezésére. A növekedés két szakaszban történik majd: 8,5%-os emelés várható 2013. júliusában, míg újabb 4,5%-os 2014. januárjában.

Liviu Voinea, költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter úgy nyilatkozott, az elkövetkező hónapokban nőni fog azon személyek száma, akik a szociális segély hálója alá kerülnek, holott nagyon szigorú kritériumok állnak fenn ezek elbírálására. (more…)

A területi újjászervezés nem prioritás az RMDSZ számára

borbely.laszloAz Európai Unió nem írja elő az ország területi átszervezését. És az RMDSZ sem tartja első számú problémának a projekt kivitelezését.

Inkább arra szólítja fel a Kormányt, mutasson be egy olyan változatot, amelyet közvitára lehet bocsátani. A magyarok ugyanis kisebb régiókat támogatnának, amelyek legtöbb három-négy megyéből állnak össze – nyilatkozta ma Nagyszebenben Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. (more…)

A kenyér ÁFÁ-jának 9%-ra való csökkentését tervezik

kenyerDaniel Constantin, mezőgazdasági miniszter nagyszebeni látogatása során bejelentette, a kenyér ÁFÁ-jának 24%-ról 9%-ra való csökkentéséről április végén hoznak majd döntést a Kormányban.

A honatyák arról probálják meggyőzni a Nemzetközi Valutaalapot, hogy az intézkedés nem okoz majd költségvetési hiányt, azonban a kisebb ÁFA nem fogja garantálni a kenyér olcsulását. (more…)

Két bizalmatlansági indítványt is kezdeményez a PD-L a Ponta-kormány ellen

roman-parlamentA Demokrata-Liberális Párt (PD-L) úgy döntött, két bizalmatlansági indítványt is benyújt a Parlamenthez. Az egyik a bukaresti metróhálózat kiterjesztési munkálatainak a leállítására, a másik a tejipart sújtó súlyos válságra vonatkozik – jelentette be Marius Pașcan, a pártot képviselő szenátor.

Hozzátette, ezen intézkedéssel szeretnék „megbüntetni a Ponta-kormányt a tehetetlensége, alkalmatlansága és a választásokat megelőző kampányidőszakban tett igéretek be nem tartása miatt”. (more…)

A Marosvásárhelyi Állatkert, az Európai Bizottság megfigyelése alatt

elefan-tanjaA Marosvásárhelyi Állatkertet szemügyre vette az Európai Bizottság, miután többen is panaszt tettek az ott lakó elefánt, Tánja, egészségi állapota és lakhatási körülményei felől. Ennek eredményeképpen, az európai intézmény hivatalosan is információkat kért Románia Kormányától az elefántnak biztosított életkörülményekről.

Kopacz András, az Állatkert igazgatója úgy nyilatkozott, senkinek sem kell aggódnia az új jövevény miatt, hiszen az állatorvosi vizsgálatok eredményeképpen Tánja egészséges. (more…)

A városligeti Stadiont koncerthelyszínné alakítják

stadion boloni 1Egyelőre koncertek helyszínéül fog szolgálni a Városligetben lévő Stadion. A még 2012-ben elindított megvalósíthatósági tanulmányt követően, a létesítmény rehabilitációs tervét dolgozzák majd ki a szakemberek.

Jelenleg Marosvásárhely egykori büszkesége, a Bölöni-stadionként is emlegetett létesítmény, elhagyatott és omladozó-félben van. Az öltözőkbe hajléktalanok költöztek, a különböző helyiségeket pedig szemét tölti be. (more…)

Rendellenességek a tej-kifli programban Maros megyében

tej-kifliA tej-kifli programba észlelt rendellenességekről tettek panaszt a Maros Megyei Tanfelügyelőségnél, miután különböző méretű és eltérően felcimkézett kifliket osztottak szét egy nyárádkarácsoni iskolában.

Ştefan Someşan, megyei főtanfelügyelő szerint, a kiflik méretbeli különbségei mellett, a csomagolásuk olyan cimkéket tartalmazott, amelyek más termékektől származnak, ez pedig nem megengedett. (more…)

Új törvény a személygépkocsik „begyűjtésére”

gépkocsielszállítóA ma tartott Helyi Tanács-ülésen egy új törvényt is megszavaztak, a szabálytalanul parkoló személygépkocsik közterületekről való elszállítására vonatkozóan.

Lucian Loghin, Cornel Brişcaru és Olimpiu Sabău Pop szociál-liberális tanácsosok javaslatára, az autók begyűjtését a Helyi Rendőrség végzi majd, a Marosvásárhelyi Forgalmi Rendőrséggel közösen. Maga az elszállítás egy magáncég feladata lesz. (more…)

2000–4000 lejjel növelik az ANI ellenőreinek fizetését

penzSürgősségi rendelet alapján döntött a Kormány, hogy 2000 és 4000 lej között terjedő összeggel növeli a Nemzeti Integritási Ügynökség (ANI) felügyelőinek bruttó havi jövedelmét. A rendeletet meg is szavazták a szerdán, azaz ma megtartott Kormány-ülésen.

Jelen pillanatban az ANI összesen 26 integritási felügyelővel dolgozik, akiknek átlagos nettó jövedelme 2567 lej, azonban a kötelességeik és feladatkörük jóval összetettebb. (more…)

Egyetlen lejt sem utalnak az Erdély Autópálya munkálatainak a folytatására

M7.autopalyaKelemen Atilla, az RMDSZ parlamenti képviselője bejelentette, az Erdély Autópálya idén egyetlen méterrel sem hosszabbodik, hiszen az összeg, amelyet erre a célra szánnak, csupán a tartozásokat fedezi.

Így hát, a munkálatok folytatása továbbra is stagnál. Ellenben, közel 46 millió eurót szán a Kormány a munkatelepek őrzésére, amely – Kelemen szerint – pénzkidobás. (more…)

Lobbizik a prefektus a somostetői terelőútért

Tudor negyed és a Somos tető_ms.infoCorneliu Grosu, Maros megye főispánja, azért lobbizna, hogy a polgármester, Dorin Florea által kitervelt terelőút végre megvalósuljon.

A Tudor lakónegyedet a Maros Megyei Kórházzal összekötő, a somostetői erdőn keresztül megtervezett terelőút projektje immár nyolc éves téma. Mint ismert, a tervet máig sem sikerült megvalósítani, mivelhogy a kivitelezést többízben is meggátolták a környezetvédelmi NGO-k és a Környezetvédelmi Minisztérium képviselői.

A prefektusi gyűlésen Corneliu Grosu bejelentette, ígéretet kapott a Kormánytól arra vonatkozóan, hogy jóváhagyják a somostetői erdő kivágását 7 hektárnyi területen, amely famennyiséget később máshol ültetnek újra. (more…)

Két részletben emelik idén a minimálbért

penzEmelik idéntől a minimálbért, méghozzá két részletben: február 1-től 750 lej lesz a bruttó havi jövedelem, 50 lejes növelés mellett, míg júliusban eléri a 800 lejt, újabb 50 lejes emelés eredményeképpen.

A döntést a Kormány hozta meg, miután tárgyalt a Nemzetközi Valutaalap (FMI) képviselőivel – értesült a Mediafax, hivatalos forrásokból. (more…)

Florea: el kellene bocsátani funkciójából az egészségügyi minisztert

dorin-floreaDorin Florea, Marosvásárhely polgármestere nem ért egyet Eugen Nicolaescu, egészségügyi miniszter bejelentésével, mely szerint megvonnák az állami támogatást a magánkézben lévő egészségügyi intézményektől.

A városfőt annyira felháborította a hír, hogy Victor Ponta miniszterelnök helyében ő szigorúan megbüntetné a tárcavezetőt, akár azzal, hogy kizárja a Kormányból. (more…)



Íme az ital, amely legyőzi a rákot

Így fogyhatsz le 7 perc alatt

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más