Posts Tagged ‘Marius Pascan’

Pașcan csúfolódásnak minősíti a Bechtellel megkötött szerződés felbontását

autopalyaDan Șova, infrastrukturális ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter bejelentette, héftőn érvénytelenítik a szerződést a Bechtel céggel, az Erdély Autópálya megépítésére nézve. Emiatt a román állam kártérítést fizet majd a vállalkozónak.

Sajtóközleményében keményen kritizálta a Kormány döntését Marius Pașcan, demokrata-liberális (PDL) szenátor, úgy nyilatkozva, „még egy leállított projekt, amellyel az erdélyieket büntetik, akikben volt annyi szemtelenség, hogy a politikai jobboldalra szavaztak.” (more…)

Börtönnel büntetné Paşcan a nemzeti jelképek iránti tiszteletlenséget

marius-pascanKiegészítési javaslatot nyújt be a hét folyamán Marius Paşcan, demokrata-liberális szenátor, a 75/1994-es Törvényre vonatkozóan.

Pontosabban, 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztést írna elő Románia zászlajának a felvonásával, a nemzeti himnusz eléneklésével és az ország címerének a használatával kapcsolatban.

Marius Paşcan azt szeretné, ha a 7. Cikkely a következőket tartalmazná: Románia területén kizárólag a nemzeti lobogót szabad felvonni, és azokat a zászlókat, amelyek használatát a jelenlévő törvények előírják. (more…)

Nem lesz kész év végéig sem a Marosvásárhely-Szászrégen útszakasz

utjavitasA 15-ös országút Marosvásárhely-Szászrégen közötti szakaszán megkezdett rehabilitációs munkálatok nem érnek véget ez év végéig.

Finanszírozási hiányosságok miatt, az út felújítását jövőre kell halasztaniuk a hatóságoknak, holott a projekt kivitelezésének eredeti határideje 2013. augusztus. (more…)

Két bizalmatlansági indítványt is kezdeményez a PD-L a Ponta-kormány ellen

roman-parlamentA Demokrata-Liberális Párt (PD-L) úgy döntött, két bizalmatlansági indítványt is benyújt a Parlamenthez. Az egyik a bukaresti metróhálózat kiterjesztési munkálatainak a leállítására, a másik a tejipart sújtó súlyos válságra vonatkozik – jelentette be Marius Pașcan, a pártot képviselő szenátor.

Hozzátette, ezen intézkedéssel szeretnék „megbüntetni a Ponta-kormányt a tehetetlensége, alkalmatlansága és a választásokat megelőző kampányidőszakban tett igéretek be nem tartása miatt”. (more…)

Választási hírek: Frunda felkéri a konkurens pártok jelöltjeit, vegyenek részt a vitákban

A marosvásárhelyi szenátorjelöltek – Marius Paşcan, az Igaz Románia Szövetség (ARD) jelöltje, és Răzvan Laurenţiu Drăguleţ, a Nagy-Románia Párt (PRM) jelöltje –  visszautasítják a választási vitákon való megjelenést, állítja Frunda György, az RMDSZ szenátorjelöltje.

Sajnálatos, hogy a jelöltek figyelmen kívül hagyják a marosvásárhelyiek érdekeit. Az pedig, hogy elkerülik a vitákat, a minimális erkölcsi kötelezettségeiket szegik meg – nyilatkozta Frunda hozzátéve, az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy megtudják és megismerjék a jelöltek terveit és programjait. (more…)

Bemutatja jelöltjeit az Igaz Románia Szövetség

November 14-én, szerdán a Maros megyei Igaz Románia Szövetség (ARD) hivatalosan is bemutatja képviselő- és szenátor-jelöltjeit. A rendezvényre 18.00 órakor kerül sor, a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban.

Mint ismert, az ARD listáján szenátorjelöltként Marius Paşcan indul, Schwartz Ladislau, Petru Başa és Dumitru Matei társaságában. A képviselőjelöltek sorába pedig Doru Oprişcan, Teodor Giurgea, Florin Urcan, Meleg Viktor, Toader Stroian, Ioan Vasu és Liviu Todoran tartozik. (more…)

Nem indulhat a decemberi választásokon Csegzi Sándor

Formai okokra hivatkozva elutasította a Maros Megyei Választóiroda Csegzi Sándor képviselőjelöltként történő indulását a parlamenti választásokon. (more…)

Virágot osztogattak a jelöltek a nyugdíjasoknak

Csegzi Sándor, független képviselőjelölt és Marius Paşcan, szenátorjelölt cserepes virágokat osztogatott ma szét Marosvásárhely főterén, az idei Krizantémvásár megnyitója alkalmából.

A december 9-én sorra kerülő parlamenti választások két jelöltjéhez Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója, és Nicu Mihoc, színész is csatlakozott az ajándékozásban. (more…)

Megszületett az Igaz Románia Szövetség jelölt-listája

Most már egészen biztos: Dorin Florea, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) alelnöke indulni fog az idei parlamenti választásokon, szenátor-jelöltként. Ugyanakkor közzétette azt a listát is, amelyen az Igaz Románia Szövetség (ARD) jelöltjei állnak, 10–12 százalékos hibaküszöbbel.

„Továbbra is megmaradunk ugyanazon Marosért Szövetségként, de ezúttal kissé nagyobb szövetséggé formálódtunk, és az Igaz Románia Szövetség, vagyis ADR lettünk.” – nyilatkozta Florea, aki egyben Marosvásárhely polgármestere is. (more…)

Négyből két megyében marad magyar tanácselnök

Négy megyéből kettőben sikerült megőriznie tanácselnöki tisztséget a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ).

Az Országos Választási Iroda közlése szerint a vasárnapi önkormányzati választáson Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Stef váltja a megyei tanács (közgyűlés) élén. (more…)

Végeredmény: Ciprian Dobre vezeti a megyét

A Maros Megyei Választási Iroda ma reggel véglegesítette a mintegy 541 szavazókörzetben leadott szavazatok számát.

A hivatalos végeredményekből kiderül, hogy az USL jelöltje, Ciprian Dobre fogja négy éven át Maros megyét vezetni. Dobre 112.265 szavazattal nyert. Noha tegnap délben még vezetett, mára már kiderült, hogy az eddigi vezető, Lokodi Edit Emőke csupán 96.324 szavazatot kapott.

A harmadik helyen Marius Pascan áll 56.446 szavazattal. Bíró Zsolt, a Polgári Koalíció jelöltje 11.198 szavazatot vitt el, írja a Transindex. (more…)

Fordult a kocka, már Ciprian Dobre vezet a megyében

A Maros Megyei Választási Iroda 22 órakor közzétett adataiból kiderült, hogy az 541 szavazókörzetből 408 körzetben véglegesítették a szavazatokat. Lokodi Edit Emőke már nem első, vezet Dobre.

Ha 18 órakor az RMDSZ jelöltje vezetett, 22 órakor már nagyot fordult a kocka. A részleges adatokból kiderült, hogy az USL jelöltje, Ciprian Dobre a szavazatok 40.86 %-át vitte el (89.285 szavazat), Lokodi Edit Emőke 34.01 %-kal (74.307) a második, míg Marius Pascan a harmadik 21.40 %-kal (46.755). A Magyar Polgári Párt jelöltje, Biró Zsolt néhány ezer szavazatot szerzett.

A 408 szavazókörzetben 218.470 szavazatot adtak le a Megyei Tanács elnökjelöltjeire.

18 órakor még mindig Lokodi Edit Emőke vezet

A Maros Megyei Választási Iroda 18.00 órakor is közzétette a részleges eredményeit, amelyből kiderül, még mindig Lokodi Edit Emőke vezet a Megyei Tanács elnökségéért vívott harcban.

A 18.00 órai eredményekből kiderült, hogy 203 szavazóközpont adatait összpontosították a 541-ből, Lokodi a szavazatok 42,32 %-át vitte el, míg Ciprian Dobre 36,69 %-on áll. Marius Pascan a szavazatok 14,10 %-át kapta az eddigi adatok szerint.

18.0 0 óráig 70.287 szavazatot regisztráltak, a szavazok aránya elérte a 60,61%-ot.

Az USL párhuzamos számlálása szerint Ciprian Dobre fogja elnyerni a Megyei Tanács elnöki székét, derült ki az adevarul.ro cikkéből. (more…)

14 óra: Még mindig Lokodi Edit Emőke vezet

A Maros Megyei Választási Iroda 14 órai közleményéből kiderült, hogy a megyében felállított 541 szavazóközpontból eddig 154-et sikerült összesíteni, még mindig Lokodi Edit Emőke vezet.

A hivatalos adatok alapján Lokodi Edit Emőke 44.95 %-kal vezet, őt követi az USL színeiben induló Ciprian Dobre 36.70 %-kal, majd Marius Pascan 11.43 %-kal. (more…)

Lokodi Edit Emőke vezet a megyében

A Maros Megyei Választási Iroda 10 órakor közölt adataiból kiderült, eddig Lokodi Edit Emőke vezeti a Megyei Tanács elnöki tisztségének listáját. Az adatokat azonban csak 94 körzetben dolgozták fel, az 541 szavazókörzetből.

Marosvásárhelyen még hat körzet szavazatait kell véglegesíteni a 79 szavazókörzetből.

A parciális eredményekből kiderült, hogy a Megyei Tanács elnöki tisztségéért vezetett harcban jelenleg Lokodi Edit Emőke vezet 13.032 szavazattal, őt követi Ciprian Dobre 8.969 szavazattal és Marius Pascan 2.892 szavazattal. (more…)



Íme az ital, amely legyőzi a rákot

Így fogyhatsz le 7 perc alatt

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más