Posts Tagged ‘parkolóhely’

30 új parkolóhely a Sellemberk utcában

A marosvásárhelyi Sellemberk utcában zajló korszerűsítési munkálatok nyomán, több mint 30 új parkolóhelyet alakítanak ki – nyilatkozta Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója.

Maior szerint, az utcában zajló felújítást követően, illetve az új parkolóhelyek létesítésével megoldódnak majd a zóna közúti forgalom-problémái.

A polgármester tanácsadója hozzátette, a rehabilitáció az útszakasz teljes hosszára vonatkozik, beleértve a gyalogosjárdákat és az összekötő sétányt is. (more…)

Az Ifjúsági Ház mögé költözik a korcsolyapálya

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elköltözteti a korcsolyapályát a Színház térről. Idén a létesítményt a Párkány sétányon, a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház mögötti téren állítják fel, és a tervek szerint november végétől már működésbe is helyezik.

Azért esett a Párkány sétányra a választás, mivel a Középkori Várban korszerűsítési munkálatok zajlanak, a Színház tér pedig – a felújítás után – már nem alkalmas az ilyen jellegű tevékenységre – nyilatkozták az önkormányzat képviselői. (more…)

Kapcsolatot létesítenek a Páring utca és a Segesvári út között

A rehabilitációs munkálatoknak köszönhetően, a marosvásárhelyi Páring utcának közvetlen kapcsolata lesz a Segesvári terelőúttal. A kövesdombi útszakasz felújítása idén tavasszal kezdődött, a munkálatok befejezése és az átadás augusztus közepére tehető.

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal képviselői szerint, a rehabilitációt követően a Páring utcában megduplázódik a parkolóhelyek száma – az aktuális 200-ról 400-ra növelve –, ugyanis az úttestet teljesen átszabják, valamint a gyalogosjárdákat is újraépítik. (more…)

Több mint 3 millió eurós befektetés a Somostetőn

Az Idegenforgalmi és Regionális Fejlesztési Minisztérium jóváhagyta a marosvásárhelyi Somostető korszerűsítését és átalakítását előíró terv finanszírozását.

Ez azt jelenti, hogy a közel 3,3 millió lej értékű projektet anyagilag a Román Állam támogatja. Az összeg ellenében, a Somostető számos új, illetve korszerűsített elemmel fog gazdagodni, mint például változatos kikapcsolódási lehetőségekkel vagy ökologikus parkolóhelyekkel. (more…)

Több száz parkolóhely a főtéri park alatt

Már megtörtént a hely feltérképezése, és három variáns is született a terv megvalósítására: egy 382 helyes vagy egy 412 helyes parkoló létesítése, egy szinten, illetve egy 674 parkolóhelyes tér építése, két szinten – erről szól az a projekt, amellyel a Polgármesteri Hivatal megoldaná a városközpontban a parkolást.

A befektetés értéke változó: az első esetben 8.9, a másodikban 9.4, a harmadikban pedig 11.9 millió eurót kellene fizetni a munkálatokért – áll a Polgármesteri Hivatal sajtóközleményében. (more…)



Íme az ital, amely legyőzi a rákot

Így fogyhatsz le 7 perc alatt

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más