Posts Tagged ‘Szomszédnéni Produkciós Iroda’

10. Erdélyi Humor Fesztivál – A Szomszédnéni odaát van!

szomszedneni-plakatA Szomszédnéni odaát van! címmel Humorfeszt Gálát rendeznek Marosvásárhelyen április 12-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Két óra nevetés a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjaival Bálint Ferenc és Tóth Szabolccsal, a Showder Klubos Janklovics Péter, valamint Vida Péter vendégjátékával.

Az embert évezredek óta foglalkoztatja a nagy kérdés, hogy mi van odaát, és attól függően, hogy kit kérdezett meg, a következő válaszokat kapta: igazság, örök élet és semmi. Már úgy tűnt, hogy be kell érnie ezekkel a válaszokkal, amikor négy humorista elhatározta, hogy személyesen járnak utána a rejtélynek, és átlépnek a falon. Odaát hangoskodó embriókat, titokzatos bűnszövetkezetet, földönkívüli inváziót, rosszindulatú pincéreket, őszinte fogorvosokat, szadista cirkuszigazgatókat és magát a Szomszédnénit találták. Találtak még mindent átható pörköltszagot is, de ennek a színpadi prezentációja rengeteg problémát vetett fel, ezért ettől eltekintettek. Egy őrült humorest arról, hogy mi van a falakon túl. (Az előadás kizárólag 3D-ben tekinthető meg.) (more…)

STAND UP COMEDY – by Szomszédnéni Produkciós Iroda

Stand UP Szomszedneni produkcios iroda

Csütörtökön, április 4-én, este 8 órától minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk egy fergeteges stand up comedy estre, a Jazz&Blues Clubba! (more…)

10. alkalommal szervezik meg az Erdélyi Humorfesztivált

humor_bm_1Tizedik alkalommal szervezik meg áprilisban az Erdélyi Humorfesztivált – jelentették be szerdán Kolozsváron a fesztivál szervezői, a Szomszédnéni Produkciós Iroda és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői.

A sajtótájékoztatóról kiadott közlemény szerint az eseményt A szomszédnéni odaát van című kétfelvonásos gálaműsorral kívánja emlékezetessé tenni a Szomszédnéni Produkciós Iroda.

Az előadással április 12-én Marosvásárhelyen, április 14-én pedig Kolozsváron állnak a közönség elé. (more…)

9. Erdélyi Humorfesztivál Gála Marosvásárhelyen

Bödöcs Tibor, Mogács Dániel és a Szomszédnéni Produkciós Iroda is fellép a Marosvásárhelyen zajló 9. Erdélyi Humorfesztivál Gálán, amelyet a Nemzeti Színházban rendeznek meg vasárnap.

Bödöcs Tibor Az élet értelme és kertészeti tippek c. önálló estjével érkezik Marosvásárhelye. A kollegái által “kis-Hofinak” is hívott humorista, 2010-ben megkapta a Karinthy gyűrűt. (more…)

Ötnapos lesz idén az Erdélyi Humorfesztivál – Showderesek Kolozsváron és Marosvásárhelyen

Könczey Elemér karikaturista kiállításával startol április 24-én, kedden a 9. Erdélyi Humorfesztivál, és idén egészen vasárnap estig tartanak a programok. (more…)

Open Stage lemezbemutató, Szomszédnéni és Badár a humorprogramban!

Igazi sztárkavalkáddal várja idén a fesztiválozókat a Tuborg Green Fest Félsziget humorprogramja is.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda szervezésében zajló minifesztivál három napján olyan eseményekre kerül sor, mint a sokáig a legnézettebb magyar videóklipnek számító Aranka szeretlek című opuszt előadó Open Stage duó új lemezének exkluzív erdélyi bemutatója, Badár Sándor showja a Bamako raliról, a Showder Klubos Felméri Péter stand upja és természetesen az elnyűhetetlen és elmaradhatatlan Szomszédnéni Produkciós Iroda déli humorestje. Íme a teljes program: (more…)

Dumaszínház Marosvásárhelyen

Erdélybe is ellátogatnak a Dumaszínház sztárjai a Marketingiskola.ro és a Dumaszínház szervezésében. A humoristák első előadása Marosvásárhelyen lesz, ezt követi a székelyudvarhelyi állomás.

A marosvásárhelyi fellépésre a Szomszédnéi Produkciós Iroda és Aranyosi Péter látogat el, az eseményre május 5. kerül sor, a Nemzeti Színház nagytermében, 19 órától, írja a Kakukk.ro portál.

Aranyosi Péter  az Esti Showder dizájncenter felelőse, a Rádiókabaré munkatársa, közönségszervező, stratégiai játékfüggő, miskolci származású, de Wekerle-telepi lakos. Hajtott már végre ejtőernyős ugrást és több éve küzd a garázsára kiszabott építési bírság ügyében. (more…)

Humorfeszt Kolozsváron és Marosvásárhelyen

Ötperces, saját vicces szöveggel, monológgal, paródiával, jelenettel nevezhetnek a fiatalok az RMDSZ és a Szomszédnéni Produkciós Iroda humortársulat által nyolcadik alkalommal megszervezett Erdélyi Humorfesztiválra. (more…)



Íme az ital, amely legyőzi a rákot

Így fogyhatsz le 7 perc alatt

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más