Posts Tagged ‘Transilvania repülőtér’

Kedvezményes jegyeket árusít a RyanAir

ryanairAbból az alkalomból, hogy a RyanAir – ír légitársaság a Transilvania Repülőtérről is indít járatokat, 100 ezer jegyet bocsátottak  az utasok rendelkezésére, kedvezményes áron, mindössze 15 eurótól kezdődően.

A RyanAir alig egy hete indította első gépét Marosvásárhely irányába. A Brüsszelből érkező repülőgép fedélzetén 150 utas landolt múlt héten, kedden, a Transilvania légikikötőben. (more…)

Leszállt az első Ryanair járat Marosvásárhelyen

ryanair

Megérkezett Marosvásárhelyre az első Ryanair járat. A Brüsszelből érkező gép 12 óra 45 perckor landol a marosvásárhelyi Transilvania repülőtéren. Kedden és pénteken Brüsszelbe, míg csütörtökön és vasárnap Pisába szállít utasokat a légitársaság. (more…)

Bekerülhet a repülőtér a TEN-T hálózatba

transilvania.repuloterNagy esélye van a Transilvania Repülőtérnek arra, hogy bekerüljön az Transz-Európai Közlekedési Hálózatba (TEN-T). A légikikötő vezetősége ugyanis pénzügyi támogatást pályázott meg az Operatív Szektoriális Program Szállítás 2007–2013 kategóriájában.

Ennek keretén belül, korszerűsíteni szeretnék a légi közlekedés infrastruktúráját. Ez a lehetőség valamennyi hazai légikikötőnek megadatik, amely a D kategóriába tartozik, továbbá amelynek éves utasszáma nem több, mint 1 millió fő, az elmúlt két évben.

A Transilvania vezetősége azt reméli, sikerül bevenni a marosvásárhelyi repülőteret a TEN-T hákózatba. (more…)

130 millió lejes hitel a beruházásokra

megyei tanacsA Maros Megyei Tanács ma tartott ülésén kölcsön felvétele mellett döntöttek a képviselők annak érdekében, hogy európai projekteket kivitelezhessenek, valamint a megye infrastruktúráját is korszerűsíthessék.

A két célkitűzés megvalósítására, a megyei tanácsosok 40 millió, illetve 89 millió lejt hiteleznének, amelyet 10 éven, illetve 15 éven belül kell törleszteniük. (more…)

Több mint 9 millió lej a Transilvania repülőtérnek

repulo-kod2013-ban a Maros Megyei Tanács több mint 9 millió lejjel támogatja a Transilvania Repülőteret. De csakis abban az esetben, amennyiben az intézmény bevételeket és kiadásokat számbavevő költségvetése meghaladja a 15 millió lejt.

Bartha József, a Maros Megyei Tanács gazdasági igazgatója úgy nyilatkozott, idén a légikikötő 15,11 millió lejes bevételekre, valamint 15,06 millió lejes kiadásokra számít. Mindemellett 50 millió lejes bruttó profitot hajtana be, a 2013-as évben. (more…)

A Megyei Tanács többé nem támogathatja a SMURD repüléseit

SMURD-helikopter_ms.infoA Neamţ Megyei Törvényszék döntésének értelmében, a Maros Megyei Tanács nem finanszírozhatja többé a SMURD rohammentőszolgálat helikopteres bevetéseit. Ezentúl a költségeket a Transilvania Repülőtér fedezheti – jelentette be Ciprian Dobre, megyei tanácselnök.

Miután elveszítette a pert a kolozsvári repülőtér szakszervezetével szemben, a Maros Megyei Tanács nem támogathatja a mentősök repüléseit. A hatóságok ugyanis arra kötelezték az intézményt, vágjon ki a 2011-ben elfogadott határozatából néhány cikkelyt. (more…)

A repülőtér vezetősége nem ért egyet a bírói végzéssel

repulo-kodA marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér vezetősége nem ért egyet a Neamţ Megyei Törvényszék által meghozott ítélettel, a Maros Megyei Tanács 107/2011-es határozatára nézve.

Peti András, a Transilvania Repülőtér Közigazgatási Tanácsának az elnöke sajtóközlemény formájában kijelentette, „a handling szolgáltatások költségeit a repülőtér saját jövedelméből szerzi be, nem pedig közpénzekből. A légikikötő által gyakorlatba ültetett adókat és tarifokat az AIP – Légiforgalmi Tájékoztató Kiadványban tették közzé, azok pedig teljes mértékben megfelelnek a törvényes előírásoknak”. (more…)

Törvénytelenül támogatja a Megyei Tanács a repülőteret

torvenyA Maros Megyei Tanács törvénytelenül támogatja a Transilvania Repülőtér handling típusú szolgáltatásait – áll a Neamţ Megyei Törvényszék végzésében. A bírák ugyanakkor felszólították a megyei közigazgatási intézményt, hogy fizesse ki az igazságszolgáltatás költségeit, azaz 8000 lejt.

A kolozsvári légikikötő Független Szakszervezete megnyerte tehát a pert a Maros Megyei Tanáccsal szemben, amelyben a közigazgatási intézmény egyik határozatát kérte érvényteleníteni. (more…)

Dobre: egyetlen párt sem osztozik majd a repülőtér állásain

ciprian dobreCiprian Dobre, a Maros Megyei Tanács elnöke nem akar többé politikai úton megválasztott menedzsert a Transilvania Repülőtérre. Az illetékes ugyanis kijelentette, a repülőtér közigazgatási tanácsának funkcióit ezután nem a politikai pártok osztják majd szét.

„Sem az USL, sem a PD-L, sem pedig az RMDSZ nem osztozik többé a zöld asztalnál a légikikötő állásain. Punktum. Ennek nagyon jól be kell szívódnia a marosvásárhelyi pártok székhelyein.” – nyilatkozta Dobre a Megyei Tanács ülésén. (more…)

Lecserélik az alpolgármestert?

jozsa-tibor-irodaAz RMDSZ lecserélné az alpolgármestert Marosvásárhelyen. Ennek értelmében, a jelenlegi tisztviselő – Józsa Tibor helyett Peti Andrást, a Transilvania Repülőtér Közigazgatási Tanácsának elnökét nevezné ki a párt alpolgármesterként.

Az információt Kelemen Attila, a Maros Megyei RMDSZ elnöke meg is erősítette, úgy nyilatkozva, a csere egyelőre nem aktuális, azonban ha megtörténik, a felek egyetértésével történik. (more…)

Új járatok indulnak a Transilvania Repülőtérről

Transilvania repülőtérJelentősen megnő idéntől a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtérről indított járatok száma, mihelyt április 1-től érvénybe lép a nyári időszámítás.

Összesen 13 nemzetközi célpont közelíthető meg majd városunkból, a jelenlegi nyolchoz képest – tájékoztatott Peti András, a Transilvania légikikötő Közigazgatási Tanácsának elnöke. (more…)

Marosvásárhelyről indít járatokat a Ryanair

ryanair

Marosvásárhelyről is indít járatokat az ír Ryanair diszkont légitársaság – jelentették be szerdán az erdélyi városban. (more…)

Több mint 300 ezer utast szolgált ki a repülőtér 2012-ben

transilvania.aeroportTöbb mint 300 ezer utas vette igénybe 2012-ben a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtéren szolgáltatásait. Ezzel az eredménnyel messze meghaladta a kitűzött célt – tájékoztattak az intézmény képviselői.

A tervek szerint, tavaly közel 260 ezer utasra számítottak a Transilvania légikikötőben, a statisztikai adatok szerint azonban az utasszám elérte a 300 ezer 427-et.

Azon légitársaságok sorába, akikkel a repülőtér a 2012-es évben együttműködött, beletartozik a WizzAir, a Tarom, a Malév, az Air Arabia, valamint a Wideroe. A legtöbb járatot a WizzAir fapados légitársaság indította, Európa nyolc városába. Ezen járatokkal a WizzAir összesen 277 ezer 848 utast vonzott Marosvásárhelyre. (more…)

Florea: A Megyei Tanács célja a reptér tönkretétele

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azzal vádolja a Megyei Tanács RMDSZ-es és USL-s képviselőit, hogy tönkretennék a Transilvania repülőteret azáltal, hogy elutasítják a légikikötő felülvizsgált közigazgatási tervét.

A Megyei Tanács napirendi ülésén ugyanis olyan határozattervezet szerepel, amelynek értelmében visszautasítanák a repülőtér tervét. A dokumentum szerint, amennyiben a tervet nem fogadják el, a Megyei Tanácsnak új Közigazgatási Tanácsot kell alkotnia, a jelenlegi adminisztrátorok mandátuma pedig akkor szűnik meg, amikor az új képviselőket kinevezik. (more…)

Köd miatt lezárták a marosvásárhelyi repülőteret

Ködjelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Fehér, Maros, Szeben, Brassó, Hargita, Kovászna és Kolozs megyékre. A légköri látási viszonyok 200 méter alatt vannak, helyenként alig érik el az 50 métert. (more…)



Íme az ital, amely legyőzi a rákot

Így fogyhatsz le 7 perc alatt

Éjszakai diéta: 5 étel, amely alvás közben végzi a dolgát

A Marosvásárhelyi.Infó oldalon közzétett cikkek/hírek bármilyen formában átvehetők, kizárólag csak akkor, ha linkes hivatkozással jelölik meg a forrást.
Partnereink:

Ingyenes apróhirdetések autó, állás, ingatlan és minden más