Borbély: az RMDSZ együtt perel a MOGYE diákjaival és tanáraival

A MOGYE a rossz példája annak, hogy mi történik akkor, ha nem tartják be a törvény előírásait Romániában – fejtette ki Borbély László Marosvásárhelyen. Az RMDSZ politikai alelnöke elmondta, az RMDSZ következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy a tanügyi törvény értelmében létre kell hozni a magyar kart az egyetemen.

A politikus szerint a Ponta kormány bal lábbal kezdte a kormányzást, azáltal, hogy érvényben levő törvény alapján meglévő jogot próbál semmissé tenni.

„Az RMDSZ ezért minden jogi és törvényes eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy megalakuljon a MOGYE-n a magyar kar. A MOGYE-n tanító magyar tanárok valamint a diákok képviselőivel tartott tárgyalás során megegyezés született arról, hogy az RMDSZ jogi képviseletet biztosít annak érdekében, hogy léphessenek be a perbe, mely megtámadja az egyetem szenátusa által megszavazott törvényellenes chartát”– mondta a politikai alelnök.

Borbély elmondta, az RMDSZ azért támogatja a magyar tanárokat és diákokat, mert ők azok, akik legitim és hiteles módon el tudják mondani azt, hogy miért törvénytelen a charta. „Ők a leghitelesebbek, hiszen ha nem változik a helyzet a bőrükön fogják érezni a következő években, hogy mit jelent ez az igazságtalan ítélet”- hangsúlyozta a szövetség politikusa.

„Az új kormány a magyar embereket hátrányosan érintő határozatokat hozott már az első kormányülésén, ilyen a MOGYE magyar karának létrehozására kötelező kormányhatározat visszavonása, de ilyen az önkormányzatoknak a kormány tartalékalapjából fejlesztésekre kiutalt összegek visszavonása is. Az RMDSZ minden jogi eszközt megragad annak érdekében, hogy ezeket az igazságtalan és a magyar embereket hátrányosan érintő intézkedéseket megakadályozza és a megszerzett jogainknak érvényt szerezzen” – fejtette ki Borbély László.

Share this post

PinIt
scroll to top