Hajnal, csend, békakoncert, remek levegő, júliusi reggel. Kivettük jóapámmal a szkiffet, vízre helyeztük és rajt felfelé a Maroson. Hátunk mögött a Gát, előttünk a kitárulkozó folyó, kék ég. A Hét-fáknál halászok lesték a dugót, tavirózsák keringője ejtett ámulatba.
Halotti csendben, távol a város zajától, paradicsomi volt a hangulat, csak a lapátok okozta csobbanás, a nádasban énekelő madarak és a dugó pottyanása volt a potenciális zajforrás. A régi Telepet, kuglijával, a Hajóval, a sörözővel, ahol a székek miatt csíkos lett az ember feneke, hiába sírom, várom vissza…
Mára sokan lettünk, megszaporodtunk…A viselkedési normák, szabályok bagót érnek. Van ricsaj, üvöltő zene, té puj ku várá, víz felszínén úszkáló szárnyas betét, hajcsomók, egyéb érdekességek, amitől úgy elmegy az ember kedve, egészsége…
Aztán jönnek azok, akik ruhástól fürödnek a medencékben, zajosak és üldözik a kisebb gyerekeket, hogy elvegyék játékaikat. S ha éppen nincs ott apuka vagy anyuka a megrémült gyerek csak áll és görbül a szája. S ha szólsz egy egész csorda ronthat rád.
Vagy megszoksz, vagy megszöksz mondja a közmondás. Néha megszökök. Szentgyörgyre. Ott civilizáltabbak a feltételek, de fizet is az ember keményen.
De mit ad az ég?
Látni és filmezni kellett volna most vasárnap az arcokat, amikor egy népes család, fehérneműben, – amely elé egy vékony anyagot tekertek – megmártózott a sós medencébe. Az addigi csendet kifordították a sarkából és telekiabálták a fürdőzők agyát. Senki sem tapsikolt örömében, sőt ellenséges szemmel nézték a „feredőket”. Alkalmazkodniuk kellene, törvényt betartani. Törvény…?Mert senki sem szólította meg, nem merte, csak lenyelte a gombócot. A strandok elé ki lehetne tenni egy kis táblát, – a gyengébbek kedvéért – felirattal: CSAK FÜRDŐRUHÁBAN!!NE PISZKOLJ A MEDENCÉBE!STB.
A viselkedésről, egyebekről hiába is tárgyalunk, füstbe ment terv… Sajnos…
Minden szép lett és csicsás, de agyat mosni se a Víkenden, sem Szentgyörgyön nem lehet.
Suba Köpeczi Júlia
