A közszolgálati televízió átszervezésének keretében szeptember 1-től közel ezer alkalmazottat fognak elbocsátani, továbbá csökkentik a csatornák számát is.
Az átszervezési terv sikeressége esetén az intézmény akár 60 millió eurót is megtakaríthat. Erre szükség lenne, mivel az RTV pénzügyi kilátásai nem a legjobbak: a tavalyi veszteség 160,8 millió lej volt, míg 2010-ben 162 millió lejes mínusszal zárták az évet.
Lucia Hossu Longin, az RTV igazgatótanácsi tagjának elmondása szerint a fent említett intézkedések kiegészülnének még a vezetőségi struktúra átszervezésével is:
„Csökkentjük az intézmény vezetésében szerepet vállaló alkalmazottak számát. Jelenleg a televíziónál ugyanaz a helyzet uralkodik, mint ami ezelőtt meghatározta a minisztériumokat is: rengeteg emberből álló vezetőség, hatalmas bérekkel, inkompetens emberekkel. Vannak olyan alkalmazottjai a televíziónak, akik korábbi televíziós tapasztalat nélkül 7000 lejes fizetést visznek haza havonta” – fogalmazott Lucian Hossu.
Forrás: Paprika Rádió


