Este, amikor elült a nap zaja, imát suttogsz, míg ujjaid görcsösen kapaszkodnak egymásba. Köszönömet hagyja el halkan ajkaid és kérsz is. Főleg erőt, egészséget, boldogságot, pénzt. A kérelmek közé beverekedte magát mindennapjaink nagy kérdőjele: legyen munkahelyed, legyen annyi fizetésed, hogy nyugodtan élj, ne reszkess a holnapért. Ez a kisember vágya, álma. A „nagyoké” többnyire a pénzre pénz, a hatalom, stb. Náluk eltörpülnek, árnyékban lapulnak a mindennapok öröm hajtásai.
Nemrég kisírt szemmel, megtörten panaszkodott középkorú ismerősöm, hogy ki akarják dobni, mert azt találta mondani, hogy abból a fizetésből, amit kap semmiképpen nem tud megélni. Hosszú évek óta hajnalban kelnek, sokat dolgoznak, tisztelettudóan és becsületesen végzik munkájukat, szeretik is őket az emberek.
Ha gyengén megy egy vállalkozás, nincs mit lamentálni, de köztudott, hogy az illető cég igen elismert, nagy forgalma van, ömlik a pénz.
A válság is lovat adott a munkáltatók hátsó része alá. Ha nem tetszik, jönnek százan helyedbe! – verik a fejedhez, ha prüszkölni mersz. Jogok esetleg papíron léteznek. Ne légy beteg, ne legyenek problémáid, dolgozz éhbérért, szombaton és vasárnap, ünnepnapokon is. Természetesen szabadnap, pluszpénz nélkül.
Ha nem tanultál, ha nem ügyeskedtél, ide jutottál…
Miért nem hallgattál? Beszélni, az igazat kimondani manapság kockázatos.
A lelkiismeret rég kihalt, hogy mikor támad fel, jó kérdés. De fagypont alatt és fölött virágzik a zsarolás, a kizsákmányolás, az elfenekelés, a térdepelés, ha jól végezzük dolgunk akkor is.
Suba Köpeczi Júlia
