A hagyományokhoz híven, idén is megszervezi a Polgármesteri Hivatal az óévbúcsúztató és újévköszöntő ünnepséget. A már megszokott helyi táncegyüttesek és énekesek mellett pedig december 31.-én este, a Győzelem téren három dísz-meghívott is fellép.
Dorin Florea polgármester úgy nyilatkozott, ebben az évben az önkormányzat kétórás műsorral készül, amelyet tűzijátékkal zárnak. Ez lesz az est fénypontja – átvitt értelemben is, mivelhogy ezzel köszöntik majd az egybegyűltek az újesztendőt.
A 2010-es év utolsó napjának azonban több fénypontja is lesz: koncertezni fog a „Balla! Balla!” közismert olasz zeneegyveleg szerzője, Francesco Napoli. Ugyanakkor George Călin és Doru Todoru együttesének, a Deep Centralnak a társaságában megszólal 2008 hangja, a negyedik Megasztár, Király Viktor is.
A városfő szerint megéri a tévé helyett a főtéri szilveszteri mulatságot választani. Mi csak annyit fűzünk hozzá, hogy valóban érdemes fontolóra venni ezt az estét, főleg ha eddig az otthonülős program a döntő!


