Augusztustól érvénybe léphet a kormány ártámogatott gyógyszerekre vonatkozó módosító határozata, amelynek értelmében több gyógyszerre lesznek jogosultak a daganatos betegek, számolt be erről kedden Laurențiu Colintineanu, az Egészségügyi Minisztérium szóvívője.

„Az új határozat szerint, amely hamarosan a kormányülés napirendjére kerül, az ártámogatott listán szereplő gyógyszerek száma háromról tizenkettőre nő az onkológiai gyógyszerek esetében, ezáltal több orvosság lesz elérhető a betegek számára. Ezek a gyógyszerek megtalálhatóak a piacon, nem a hiányuk jelent problémát, hanem az, hogy nem ártámogatottak, egyesek drágábbak, mások pedig olcsóbbak”, mondta Colintineanu, a Minisztérium szóvívője.
A szóvívő szerint a Nemzeti Gyógyszerügynökség még február 13-án kérést nyújtott be az Egészségügyi Minisztériumhoz az akkori törvénytervezet módosítását illetően, újabb tíz termék listára való felvételét igényelve, vagy kompenzált, vagy pedig ingyenes formában.
Hozzátette, hogy a határozat Hivatalos Közlönybe való megjelenését követően, az elektronikus egészségügyi rendszer módosítására, és a kezelési útmutatók kibocsátására is sor kerül.
Ami az új ártámogatott gyógyszerek jóváhagyását illeti, mind az Egészségügyi Minisztérium, mind a Kormány azon dolgozik, hogy csökkentsék ezen folyamat időtartamát.
A keddi sajtótájékoztatón a Romániai Krónikus Betegek Szövetsége bemutatta annak a férfinak az esetét is, aki azért halt meg, mert nem fért hozzá a szükséges gyógyszerekhez. A férfi krónikus mieloid leukémiában szenvedett. Azért, hogy hozzájuthasson az életfontosságú kezeléshez bírósági eljárást is indított, ám sajnos július 14-én elhunyt, még mielőtt ítélet született volna az ügyében.


