Furcsa módon halt meg egy pakisztáni kislány és szülei: a kiskorú egy szikla széléről szeretett volna egy szelfit készíteni, de megcsúszott és a szakadékba zuhant. A szülei próbálták megmenteni, utánaugrottak, így mindhárman életüket vesztették.
Az eset a Kunár folyónál történt, egy közkedvelt turisztikai területen, amely 200 km-re északra fekszik Iszlámábádtól. A család vakációzni ment a folyóhoz, viszont rossz vége lett az üdülésnek. A hatóságok szerint előbb a kislány csúszott meg, majd a szülei utánaugrottak. Két másik gyerek, egy kilencéves lány, valamint egy hatéves kisfiú végignézte, ahogy szüleik és nővérük a szakadékba zuhan.
„Megpróbált készíteni egy szelfit a folyó mellett, de megcsúszott” – közölte Arsad Hán, a helyi rendőrség részéről, a szemtanúk beszámolóira hivatkozva.
A hivatalos jelentésben az áll, hogy az áldozatok halálát fulladás okozta.


