Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy a kormány elfogadta azt a sürgősségi rendeletet, amely előírja az orvosi ügyeletek után járó pénzjuttatás növelését. Ennek értelmében 42 százaléktól akár 90 százalékig terjedő növekedésekre is lehet számítani.

„Október elsejétől már más pénzösszegeket kapnak az ügyeleteket vállaló orvosok. Ezek után egy klinikán dolgozó harmadéves rezidens hétközben nettó 257 lejt kap, míg hétvégén ennek az összegnek körülbelül a duplájára számíthat”, tájékoztatott Vlad Voiculescu.
Az egészségügyi miniszter további példákkal is szolgált: „Egy klinikán dolgozó, húszéves tapasztalattal rendelkező főorvos egy hétvégi ügyeletért 1200 lejt kap majd kézbe, míg a hétköznapokon teljesített ügyeletért nettó 800 lej pótlék jár”.
A tárcavezető hozzátette, bár tovább is lehetne fokozni, ez már így is fontos előrelépésnek számít, és jelen pillanatban ennél többet nem áll módukban tenni. Az ügyeletekért járó juttatás az orvosok szakmai felkészültségével és tudásával arányosan emelkedik: a rezidensek esetében 42 százalékkal, míg a főorvosok esetében akár 90 százalékkal is növekedhet ez az összeg októbertől.


