A Cioloş-kabinet lemondását kérik a középiskolások a meg nem térített ingázási költségek miatt

A diákok a Cioloş-kabinet azonnali lemondását követelik, amiért a kormány korábbi ígéretét be nem tartva, hetek óta megtagadja az ingázó tanulók útiköltségeinek teljes megtérítését.

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) elégedetlenségét fejezte ki, amiért a kormány még mindig nem kezdte meg a diákok utazási költségeinek megtérítését. A szövetség szerint az állam törvényt sért azzal, hogy megtagadja a diákok ingyenes közoktatáshoz való jogát.

A MAKOSZ, más tanulói szervezetekkel egyetemben úgy véli, hogy a kormány naponta kárt okoz több mint 130 ezer ingázó tanulónak, gyakorlatilag elősegítve az iskolai lemorzsolódást.

Ennek következtében a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, több civil szervezettel együtt, a kormány maradéktalan lemondását követeli.

A támogató szervezetek kérelmezésére az Oktatási Minisztérium még a tanév megkezdése előtt bocsátotta közvitára azt a sürgősségi rendeletet, amely a diákok teljes ingázási költségeinek fedezését írja elő. A határozat szerint abban az esetben ha a diákok bérletet váltanak, és ha a távolság nem haladja meg az ötven kilométert, a kiadásokat száz százalékosan megtérítik. Ezzel szemben a tanév már csaknem egy hónapja elkezdődött, de a kormány továbbra sem hozott döntést az ügyben.

Az állam jelenleg az ingázó diákok útiköltségeinek megközelítőleg a 20-25%-át téríti meg, ami ellentmond az alkotmánynak a közoktatás ingyenességét előíró cikkelyével – áll a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének közleményében.

Romániában a magas iskolaelhagyási arány hátterében legfőképpen a szegénység áll, rengeteg család ugyanis nem engedheti meg magának az ingázási költségeket. Ez elsősorban a nyolcadik osztályt végzetteknél áll fenn, akik esetében gyakori, hogy középiskolába már más településre kell menniük.

Share this post

PinIt
scroll to top