Döntött a kormány: azoknak a diákoknak, akiknek lakhelyük messze van az oktatási intézménytől, ahol tanulmányaikat folytatják, teljes mértékben fedezik az utaztatás költségeit.

Fotó: cugerliber.ro
Végleges döntés született a diákok ingázási költségeinek megtérítését illetően, ami az utóbbi hetekben megszámlálhatatlan vita és felháborodás tárgyát képezte. A kormány szerdán fogadta el azt a sürgősségi rendeletet, amely az iskolaelhagyás korlátozására tett intézkedések részét képezi, így abban az esetben, ha a tanulók bérletet váltanak, és ha a távolság nem haladja meg az ötven kilométert, a kiadásokat száz százalékosan megtérítik.
Liviu Iolu kormányszóvívő szerint 2013-tól lecsökkentették a tanulók utazási költségeinek finanszírozására elkülönített pénzalapot, aminek következtében csak részben volt lehetőségük visszafizetni a bérletek árát. A kormányszóvívő arról is beszámolt, hogy a diákok átlagban 18 km-es távolságot tesznek meg az oktatási intézményig, amelyben tanulnak. Ez egy havi bérlet esetében 150 lejes kiadással jár. Eddig ennek az összegnek legfeljebb egyharmadát térítette meg az állam, a hátralevő részt a családnak kellett biztosítania. Az idei tanévben országszerte több mint 125 ezerre tehető az ingázó tanulók száma – tette hozzá Iolu.
Mint ismert, korábban a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Cioloş-kabinet lemondását követelte, amiért a kormány korábbi ígéretét be nem tartva, a tanév megkezdését követően hetekig megtagadta az ingázó tanulók útiköltségeinek teljes megtérítését. A szövetség szerint az állam törvényt sértett azzal, hogy megtagadta a diákok ingyenes közoktatáshoz való jogát, ezáltal elősegítve az iskolai lemorzsolódást.


