Újabb, térfigyelő kamerával készült videófelvétel látott napvilágot a Nagyszeben utcáin szabadon kószáló medvéről.

A Digi24 hírtelevízió által nyilvánosságra hozott képsorok tanúsága szerint egy embert is megpróbált megtámadni az a medve, amely szerdán, továbbra is ismeretlen körülmények között, beszabadult Nagyszeben belvárosába.
A felvételen látható, hogy a medve egy bank bejáratához is eljutott, és megpróbált rátámadni egy nőre, aki éppen az épületből akart kilépni. A meghökkentő és szokatlan látvány következtében a nő azonnal visszalépett és becsukta az ajtót, hogy a medve ne juthasson be az épületbe. Ezek után az állat többször is vadul nekiment a bejáratnak, a sikertelen próbálkozások után végül elhagyta a helyszínt.
A kamera által rögzített képsorok bizonyítékként szolgálhatnak a nyomozás során, a hatóságoknak ugyanis pontosan meg kell határozniuk a medve által bejárt útvonalat is.
Az eset rendkívül megosztotta a közvéleményt, a fővárosban és Szebenben is több tucat ember utcára vonult, akik a medve kegyetlen kivégzése miatt tiltakoztak. A résztvevők az állat lelövéséről döntő hatóságok lemondását követelték, továbbá az erdőirtás ellen is hangot emeltek. Klaus Iohannis államelnöktől pedig egy sürgősségi esetekben alkalmazandó beavatkozási művelet kidolgozását kérték.
Mint ismert, szerda reggel egy medve tévedt Nagyszeben belvárosába, ami nagy riadalmat keltett a járókelők körében. Az állat megközelítőleg három órát kószált a város központjában, míg egy udvarba jutott, ahol egyszerre több tucat ember is tartózkodott. A hatóságok előbb altató lövedékkel próbálták ártalmatlanná tenni, a sikertelen próbálkozások következtében végül vadászpuskával lőtték le a medvét.


