A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal eltávolíttatta az RMDSZ által elhelyezett, Megmentjük Kolozsvárt! Bukaresttől; Adóink Erdélyt gazdagítsák, NE a fővárost! feliratú plakátokat – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek a szövetség ügyvezető elnöke. Kovács Péter szerint a polgármesteri hivatal rendelkezése sérti az Alkotmány előírásait.

Kovács Péter azt mondta, az önkormányzat utasítására a helyi rendőrség felszólította a hirdetésfelületeket bérlő vállalatot – amellyel törvényes és érvényes szerződése volt az RMDSZ-nek -, hogy 24 órán belül távolítsa el a plakátokat.
„Meggyőződésünk, hogy az általunk megfogalmazott üzenet, amely a decentralizációt szorgalmazza, amely azt kéri, hogy adóink Erdélyt gazdagítsák, ne a fővárost, teljesen törvényes. Meglátásunk szerint a rendőrség intézkedése szembemegy az Alkotmánnyal, amelynek 30. cikkelye tiltja a cenzúrát, illetve a vélemények és gondolatok kifejezésének korlátozását” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
Kovács Péter szerint Kolozsváron két ilyen feliratú óriásplakátot helyeztek el, és mindkettőt eltávolíttatta a rendőrség. Hozzátette: hasonló pannókat helyezett el a szövetség Nagyváradon is.
Az ügyvezető elnök hozzátette, hivatalos magyarázatot fog kérni a kolozsvári önkormányzattól és a helyi rendőrségtől a plakátok eltávolítására vonatkozó intézkedéssel kapcsolatban.
Forrás: AGERPRES


