Bolti lopások miatt vettek őrizetbe öt marosvásárhelyi fiatalt

A rendőrök 5500 lejt találtak annál az öt marosvásárhelyi fiatalembernél, akik egy Kolozs megyében elkövetett lopás során tulajdonították el jogtalanul az összeget.

Október 29-én a Maros Megyei Bűnügyi Nyomozói Szolgálat öt fiatalt ért tetten, akiket Maros és Kolozs megye területén elkövetett bolti lopásokkal gyanúsítanak.

A 24 és 30 év közötti marosvásárhelyi gyanúsítottakra Radnóton csaptak le a rend őrei. A fiataloknál olyan javakat találtak, amelyeket a feltételezések szerint a Kolozs megyei Aranyoslóna településen elkövetett lopás során tulajdonítottak el.

A rendőrök átvizsgálták a gyanúsítottak gépkocsiját is, amelyben nagyjából 350 csomag cigarettát találtak, amelyek származását semmilyen módon nem tudták igazolni.

Az elsődleges vizsgálatok után kiderült, hogy két betörés alkalmával a fiatalokat egy hatodik, 33 éves marosvásárhelyi férfi is segítette, aki október 24-től a marosvásárhelyi börtönben tölti büntetését. A férfit korábban elkövetett, lopással kapcsolatos bűncselekmények miatt ítélték szabadságvesztésre.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy október folyamán a szóban forgó fiatalok öt bolti lopást követtek el az ország különböző részein, az általuk okozott kár összege pedig meghaladja a 30 ezer lejt.

Október 30-án mind az öt gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették, minősített lopás bűncselekményének elkövetése miatt. A nyomozás során a segesvári táblabíróság melletti ügyészég munkáját a szovátai, marosvásárhelyi és kolozsvári rendőrség segítette.

Share this post

PinIt
scroll to top