Törvénytervezetben kéri március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását az RMDSZ. A szerdán iktatott tervezet szerint hivatalos munkaszüneti nap lenne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe.

Az RMDSZ közleménye értelmében a törvénykezdeményezés előírná: igény szerint a magyar közösség tagjai szabadnapot vehetnének ki, amennyiben részt vesznek az ünnep alkalmából szervezett eseményeken. Március 15-én a helyi és megyei önkormányzatok saját költségvetésből megemlékező eseményeket szervezhetnek ott, ahol magyar közösségek élnek. Az RMDSZ továbbá kéri, hogy a közszolgálati televízió és rádió különkiadású műsorokban számoljon be a megemlékezésekről.
„Március 15. a romániai magyar közösség számára örök értékű üzenettel bír. Ez a mi kisebbségi jogainkért és szabadságunkért vívott örökös küzdelmünk szimbóluma. Éppen ezért azt akarjuk, hogy az állam hivatalosan is ismerje el nemzeti ünnepünket. Legyen március 15. hivatalosan is minden magyar ünnepe!” – idézi a közlemény Kelemen Hunor szövetségi elnöknek a tervezet iktatását követően adott nyilatkozatát.
Az RMDSZ-elnök rámutatott: 2017-ben a forradalom ünnepe az erdélyi magyarok számára a jogaikért és szabadságukért folytatott harc egyik fontos pillanata.
„Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság. Az a közösség, amelynek vezetőit félreállítják, amelynek iskolái ellen lejárató kampányt folytatnak, nem szabad. Az a közösség, amelyet megfosztanak jogaitól, előbb-utóbb eléri béketűrésének határát, és küzdeni fog. Ezt kell tennünk nekünk is. Ha meghátrálunk, eltipornak. Küzdenünk kell céljainkért, ki kell állnunk egymásért, ki kell állnunk önmagunkért” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
A törvénytervezet először a szenátusba kerül, ahol a szakbizottságokban, majd a plénum előtt vitatják meg. Ezt követően a képviselőház plénuma szavaz döntő házként a szakbizottsági vitákat követően – mutat rá a közlemény.
Forrás: AGERPRES


