A pszichiátria az orvostudomány egy ága, amely a pszichés betegségek megelőzősével, felismerésével és kezelésével foglalkozik. A pszichiátria szó a görög „psyche” (lélek, szellem) és a „iatros/iateira” (orvos, orvoslás, gyógyítás) szavakból származik.
A pszichiátria, az orvostudomány fiatal ága, J.C. Reil német orvos 1808-ban vezette be az orvosi terminológiába. A történelem során minden korszaknak meg volt a maga szemlélete a pszichés jelenségeket illetően és akkori világnézetük szerint közelítették meg ezeket. Például az ókori egyiptomiak a pszichés betegségek megjelenését testi betegségekhez kötötték, kezelésként masszást, diétát, érvágást alkalmaztak. Az ókori görögök a pszichés zavarokat, mint természetfölötti erők hatására bekövetkező változásokat, vallási szempontokból közelítették meg. A középkorban építették az első menhelyeket ezeknek a betegeknek a számára. Az epilepszia mellett, a pszichés betegségeket is isteni büntetésnek vagy démoni megszállottságnak tekintették. Az orvosok csak a felvilágosodás alatt kezdtek el igazán foglalkozni a pszichés betegekkel és a betegségek tanulmányozásával.
Tehát, a történelem során az emberek igyekeztek valamilyen magyarázatot adni ezekre a jelenségekre, amelyek az adott kor kulturális és szociális normáihoz képest a normálistól eltértek. Volt, amikor sámánokként, gyógyítókként tisztelték ezeket a különc embereket, vagy igyekeztek őket beilleszteni, elfogadni saját közösségükben (például, falun az emberek sokkal toleránsabbak voltak, a különcöknek megvolt a maga helye és szerepe a közösség világában és életében, nem idegen számunkra az a kifejezés, hogy „a falu bolondja”, vagy „a parasztok tisztelik a bolondokat, mert a bolondok közelebb vannak Istenhez”, stb.), és bizony az sem idegen, hogy ezeket az embereket gyakran kiközösítették, azért mert féltek tőlük vagy lenézték őket.
Az orvostudomány mindig is igyekezett kutatások segítségével a pszichés betegségek eredetének biológiai alapjait keresni (a központi idegrendszer szerkezetbeli vagy funkcionális változásait, fejlődési rendellenességek, neuromediátorok vagy receptorok tanulmányozva) több-kevesebb sikerrel. Másrészt, egy másik megközelítésben, igyekszik a beteg tüneteit megérteni ennek élettörténete vagy környezetére adott válaszainak szemszögéből. A pszichiátriai diagnosztikai kritériumok a szakemberek közti kommunikációt szolgálják, és statisztikai adatokon alapulnak. Sokan nem ismerik el a pszichiátriát, sőt képlékenysége, megfoghatatlansága, (félre)értelmezhetősége, kialakult hatalma, módszerei, gyógyszeriparral való kapcsolata miatt számtalan botrányt jelenleg is átél a történelem.
Ezeket olvastad már?
Az 1960-as években, Olaszországban született meg az antipszichiátriai mozgalom, és a 70-es években nagyon nagy hatást gyakorolt. Állítása az volt, hogy pszichiátriai betegség orvosi értelemben nem is létezik, az pusztán egy szociális konstrukció, és ennek érdekében meg kell szabadítani a betegség stigmájától azokat, akiket a társadalom elmebetegeknek tekint. Ez a mozgalom elérte, hogy a pszichiátriai betegeket lehetőleg ne pszichiátriai intézetekben vagy kórházakban, hanem a természetes életkörülményeket minél jobban megközelítő környezetben kezeljék (legalábbis Olaszországban).
Napjainkban a pszichiátria újradefiniálását éljük. Egyre több ember, orvos érzi szükségét, igényli és járul hozzá aktívan egy új paradigma megszületéséhez, melyet nem lehet megvalósítani, ha nem vagyunk nyitottak, és félünk az élet különböző valóságaitól, aspektusaitól, és megtagadjuk azokat, szemet hunyunk felettük. A holisztikus szemléletű orvoslás egyre nagyobb teret nyer, elsősorban azért, mert lehet kezelni csak egy testet vagy betegséget, ennek is meg van a maga helye és eredménye, de a legtöbb esetben a valódi gyógyulási folyamat hozzásegítéséhez, ez irtó kevés.
Minden orvos feladata látni, megismerni és felvállalni az embert teljes egészében, ítéletmentesen, annak minden dimenziójában, és főleg a pszichiáterre jut az a feladat, hogy olyat is tanuljon meglátni, megismerni és elfogadni, ami mások számára rejtve marad, és a beteget szövetségeseként tekintve, ennek a tudásnak a birtokában járjon el a beteg érdekében.
Számos olyan pszichiátriai jelenség van, amelynek hátterében szomatikus történés húzódik meg (neurológiai betegségek, főleg agydaganat, agyvérzés, endokrinológiai, belgyógyászati kórképek, fertőzések, koponyasérülések, stb.), amit, ha nem ismerünk fel idejében, súlyos következményekkel járhat. Számos testi betegséget kísérhet pszichiátriai kórkép (depresszió, szorongás, pánikroham, stb.), amit érdemes felismerni és foglalkozni vele. És ne feledkezzünk meg a pszichoszomatikus betegségekről, az úgynevezett lelki eredetű testi betegségektől (például a magasvérnyomás, asztma, gyomorfekély egyes típusairól), melyeknek igazi értelmét és mondanivalóját nem mindig ismerjük fel időben. Nevezhetjük akárhogyan a tüneteket, jelenségeket, betegségeket, egy szenvedő ember számára a szenvedés és fájdalom igenis reális. Mindezeket szem előtt kell tartania egy pszichiáternek, mert van remény, és akármilyen kilátástalannak is tűnik a beteg számára a jelenlegi helyzete, mindig van megoldás, csak meg kell találni. Egy jó szakember is lehet egy külső segítség ennek megtalálásában.
Ami visszatartja az embereket attól, hogy pszichiáterhez forduljanak, az elsősorban a szégyen és a félelem. Életünk során olyan információkat fogadtunk el a lelki, szellemi egészséggel, jelenségekkel, betegségekkel kapcsolatban, hogy automatikusan ezek a berögződött információk megfosztanak minden lehetőségtől, hogy a megértést és elfogadást megtapasztaljunk embertársaink részéről, segítséget és lehetőséget teremtsünk magunknak a változásra, és a megértést és elfogadást szabadon engedhessük életünkben érvényesülni.
dr. Birtalan Katalin
Elmegyógyász szakorvos