Ha már ilyen hideg van kint március 16-án, és talán pihentek is egy kicsit egy kemény hét után Tünde és Marika ma igencsak jókedélyű írással érkezett. Mi fogtuk a hasunkat a nevetéstől, osszátok meg ti is Facebook-on.
Lakó Péterfi Tünde
Cukor az élet, fiam, csak szopni kell, szokta mondani száz éves Nagymamám, egy mély sóhajjal fűszerezve kijelentését. Ezt olyankor mondja, ha a sok napi gond, baj közepette is kacagni tudunk. Mennyivel könnyebb úgy átvészelni a dolgokat, ha tudunk nevetni a saját nyomorúságunkon!
Csak egy rövid történetet szeretnék példaként felhozni.
Legfrissebb hírek
Csöpi néni, áldott emlékű szomszédasszonyom megtermett, de csupa szív és lélek asszony volt. Magyarországon éltünk akkoriban, egy kis faluban.’98 tájékán történt a vadnyulas históriám. Azért tudom az évszámot, mert akkortájt volt az az úri nyavalyám, a pánikbetegségem, nyomtam vagy 50 kilót vaságyastól.
Történt egy szép napon, mikor már a gyermekek iskolában voltak, jó uram meg elindult dolgozni, hogy éktelen kiabálásra lettem figyelmes. Kiszaladok az udvarra, hát Csöpi néni kiabál, hogy menjek iziben, elszökött a vadnyúl amit Janika fogott a tegnap, s meg kellene fogni, ő meg egyedül van otthon. Ajjajj, gondoltam, menni kell, ha hív, nincs apelláta, mert ugyan nagyon nagy szíve van a szomszédasszonyomnak, de olyan mint egy kapitány!
Tudnotok kell, hogy tényleg nagyon beteg voltam, annyira, hogy amint a kapun kiléptem, már ájuldoztam. Hál’ Istennek azóta jól vagyok, de borzasztó volt akkoriban… Csöpi néni lelkem meg éppen gerincműtét után lábadozott, szóval vak vezetett világtalant…
No, átszédelegtem, nem hagyhattam cserben szegényt. Volt nagy hajkurászás! Nem tudom láttatok-e vadnyulat rohanni?
Hát tud, az egyszer szent! Csöpi néni , súlyánál fogva se, de a gerince végett se, nem tudott szaladgálni, állt egy helyben, csapkodta a tenyereit, s kiabált: netenye, netenye! Ott van Tündikém a tyúkoknál, szaladj, szaladj, szaladj! Persze mire odaértem a nyúl sehol, de Csöpi néni szemfüles volt, észre vette, s már kiabált is, beszaladt a veteményesbe, te lány, ne boldogtalankodj, menj már,’ sze megeszi a drága salátát!!!!
Mire odaértem a nyúl sehol persze. Ez így ment vagy egy órán keresztül, de megfogtam!!! Szegény pára, annyira legyengült, hogy muszáj volt megnyúzni s megfőzni. Azt a sopánkodást hallottátok volna! „Jajj, Tündikém, ötezer forintos nyúlpaprikást eszünk, épp ma volt itt a vasas cigány, s kínált érte 5000 forintot, s én nem adtam!!!”
Na, azt mondja, főzd meg te, s megeszik az emberek ebédre, tata is ( a férje) jön haza, a te urad is, legalább egy jót esznek. Nagy kínnal keservvel megnyúztuk a nyuszit, Csöpi néni dirigált, hogy hogyan csináljam, feldaraboltuk, s átvittem. Ki volt adva az ukáz, hogy csak felét csináljam meg, a másik felét tegyem a hűtőbe, s egyik nap azt is megfőzzük.
Haza is mentem, gondoltam a nehezén túl vagyok, s közben nem is ájultam el. Fiatal jószág lehetett, mert hamar puhult az eszemadta, már csak be kellett habarni egy kis tejfeles liszttel. Elő is kapom a lisztet a spájzból, s bele a tálba, rá a tejfel, s zutty bele a fazékba. Hát sűrűsödik a mártás, de hogyan?????????? Hisz ez nem is sűrű, ez KEMÉNY!!! Testvéreim….a lisztes zacskóban gipsz volt…Belekötött a fazékba… Na, oda az ötezer forintos nyúl… Abban az időben alig volt edényem, rettentő sajnáltam, de bizony el kellett dobnom, tönkrement. Erősen féltem bevallani, mi történt, ezért a másik felét is megfőztem a nyuszinak, és csupán pár hét elteltével vallottam be milyen nyúlpaprikást főztem… Szegény Csöpi néni csak évek múltán, mikor felemlegettük, tudott kacagni az egészen…
Mihály Mária Ibolya
Rövid iromány lesz ez a mai. Nem akarom túlcifrázni, hogy mennyire „sültelen” is tud lenni, ahogy nagyanyám mondaná, egy felnőtt ember! 🙂
Hazafele autókáztunk, rokon is ült az autóban, ami nem lenne annyira témához fűződő, ha nem kellett volna őket Ernyében kitenni. Megállunk… Ki se szállnak jóformán, hát egy harmincöt körüli asszony, akit én a mai napig is a néninek emlegetek, lerohanja szószerint az autót és be akar ülni. Gondolom azt hitte , azért álltunk meg, hogy felvegyük. Be is ül, mi csak nézünk össze, folyt a kacagás, de mit tegyünk? Nem szóltunk semmit. Elvisszük, egye fene! Szentgyörgyig megy.
Az autóban 3 színes pávatoll díszeleg hátul az ablakban. A fiaim kincsei! Rövidre fogva a történetet, hogy , hogy nem, az egyik beakadt a néni hajába. Akkor láttam amikor már szállt ki. Félszóval, félig kacagva mondtam is… na de a toll, khm, öhm… izé a hajában… de nem hallotta. Többet nem szóltunk semmit, itt már a röhögőgörcs környékezett! Ahogy ment a néni s a színes pávatoll , jó másfél méter hosszú, csak úgy lebegett le s fel, hátul a hajában! Képzelem amikor odaért ahova ment… Jajjj! :))
Ne kövezzetek meg! Tudom eszetlenség, talán még pofátlanság is volt nem szólni, de nem lehetett…a helyzet meghaladott…akarom mondani a nevetés! Néha mi felnőttek is gyerekek vagyunk. Ez amolyan csínytevés volt…
Kedves néni, ha elolvassa ezt , kérem ne haragudjon! 🙂
