Ütött az óra! Mentsük ami menthető!

fametszes2A mi gyerekkorunkban rengeteg fa volt. Fiatal, öreg, égbenyúló, terebélyes, tömzsi, nyúlánk, szóval mindenféle. A mi városunkban mindig sok szép, árnyékos utca, tér volt. Hangulatuk volt ezeknek az utcáknak. És ezt a hangulatot kilencven százalékban a fák, növények adták. Ha azokra a parkokra gondolok, amelyekben játszottunk, legelőször a fák jutnak eszembe. A fák, amelyek árnyékot adtak nekünk, amelyeknek törzséhez kikötözhettük a spárgát, hogy rongyos plédünkből sátrat állítsunk, hogy csak azt említsem, amit egy gyerek szemével láttunk.

Emlékszem, hétvégenként kirándulni mentünk. A közeli erdőkbe. Gyakran sétáltunk ki a Vácmányra, esős idő után Édesapám gombászott, mi rohangáltunk a nagyok körül, előre, hátra, le-le gurultunk a kisebb dombokon, szamócát, virágot, kökényt gyűjtöttünk, mikor minek volt szezonja. Vagy fent voltunk a szülőkkel a Somos-tetőn. A legritkább esetben mentünk a betonúton. Inkább az erdőn keresztül közelítettük meg. Akkor még volt som a Somos-tetőn… Városi gyerekek voltunk, de sokat jártuk a természetet. És védtük, nem szemeteltünk, nem rongáltuk.

A mai világban a gyerekeket beülteti a szülő az autóba, és felviszi a Somira, ahol uniós játszótéren játszhat, vagy kimennek, persze autóval, a Vácmányra, megebédelni. Esetleg, ha nincs minderre idejük, akkor elmennek egy gyorsétkezdébe, ahol a gyerek ócska játékot kap a menü mellé. Talán beülnek egy multiplex moziba, persze „háromdés”-be. És akkor még szerencsésnek is mondhatja magát az a gyerek, akivel ezt megteszik, mert legalább foglalkoznak vele a szülők, nem bambul egész nap a tévé képernyőjére, vagy nem gyilkolja a virtuális ellenségeit egy véres „onlájn” játékban. Ne ámítsuk magunkat, barátaim! Mindezért nem elsősorban a rendszer és a világ a hibás. Hanem mi. Igen, igen, mi. Valahol valamit elrontottunk. Talán túl sok mindent akartunk a szélsebesen fejlődő világ dolgaiból megadni a gyermekeinknek. Mellőzve az igazán fontos dolgokat, mint az emberi kapcsolatok, ( már nem muszáj kimozdulj, kisfiam, a lakásból, addig se kell aggódnom érted ameddig a számítógép mellől beszélsz a barátaiddal), a könyvek, ( megvettem neked, drága gyermekem a legújabb technikai csodát, ezzel aztán egész nap eljátszhatsz), a természet, ( nem megyünk erdőbe, ott esetleg kullancs fészkelődik a bőröd alá, vagy rád esik egy száraz ág,…).

Szép lassan kiiktattuk a lényeget… az életet magát. Tudom, tudom, nem lehet általánosítani. De nézzünk körül. Több fiatallal beszélgettem az elmúlt napokban. Az egyik legégetőbb témában, ami most igencsak ránk szakadt, aminek hatására végre felkaptuk a fejünket. Városunk fáinak a irtásáról, megcsonkításáról. Kilencven százalékuk nem értette mi a baj. Felgyorsult a világ, sok az autó, kevés a parkoló, szélesebb út kell, sőt, egyikük azt mondta, hogy biztosan nem vezetek autót, mert, ha vezetnék, akkor tudnám, hogy a Klastrom ( Mihai Viteazul) utcai nyolc (!) egészséges fát igencsak jól tették, hogy kivágták… Mert ott, azon a környéken mindig dugó alakult ki.

Valahogy fel kellene ébredjünk, és fel kellene ébresszük a fiataljainkat. Mert ha nem teszünk sürgősen valamit, akkor bizony, bizony a jövő gyermekeinek csupán képernyőn mutogathatjuk, hogy milyen egy zöldellő park, sétány, város… Ahol nem csupa acél és beton minden…

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Az első lépést már ma megtehetjük, kedves marosvásárhelyi polgártársak! Menjünk ki a főterünkre, délután ötkor, és emeljük fel a szavunk a fák védelmében, hogy unokáink is lássák: bár sok mindent elrontottunk, most már belátjuk, és mentjük ami menthető!

    Marosvásárhelyen, ma, azaz 2013 április 14-én, délután öt órakor, amikor megszólal a toronyóra, legyünk ott, és öleljünk meg egy fát!

    Lakó Péterfi Tünde

    Share this post

    PinIt
    scroll to top