A Zeneexpressz vonata körútra indul

A mulatós műfaj királya Fásy Ádám és művészei tíz állomásos turnéra érkeznek Erdélybe.

A legnépszerűbb zenei műsor házigazdája izgalommal készül a közel két órás koncertekre, amelyeken vele tart kislánya Zsüliett, valamint Baby Gabi és Sihell Ferry.

A március 21-én induló turné keretén belül a Zeneexpressz vonata végigrobog Partiumtól Székelyföldig, így sokaknak lehetősége nyílik arra, hogy Fásy Ádámmal és csapatával töltsön egy kellemes estét.

„Nagy megtiszteltetésnek vettem a turnéra való meghívást. Azonnal igent mondtam a Show Time Entertainment Factory és a NetMusic.ro felkérésének, hiszen hálásabb közönséget keresve sem találnék, mint az erdélyi magyarság. Örömmel emlékszem vissza az elmúlt évek rendezvényeire, többek között a csíkszentsimonira, a marosvásárhelyire, a nagyváradira, a kolozsvárira vagy a kézdivásárhelyire. Legutóbb mikor Csíkszeredában koncerteztünk, több tízezer emberrel mulattunk együtt. Imádok a székely hegyekben lenni, Pilicskéről nézni a szinte másodpercenként változó gyönyörű tájat! Akkor hatalmas feltöltődéssel érkeztünk vissza Budapestre, amiből hosszú időn át táplálkoztunk. A közönség szeretete, az emberek kedvessége, közvetlensége máig szép emlékként él bennem. Műsorunk tizenegy éves fennállása alatt a közönségünk jelentős részét képezi az erdélyi magyarság, akiktől folyamatosan kapunk elismerő visszajelzéseket. A mostani koncertturnénk során szeretném mindezt viszonozni, így különösen nagy készülődéssel indulunk neki a fellépéseknek. Szeretnénk mindenkinek egy felejthetetlen, kellemes estét szerezni, hiszen rendkívül megtisztelő, hogy szinte elsők vagyunk azok között, akik ezen a vidéken tíz napon át, tíz különböző helyszínen koncertezhetnek.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    A megszokott műsorszámokon kívül meglepetésekkel is készülünk, szeretnénk, hogy az ott élő közönségünk legyen az első, aki a legújabb dalainkat hallhatja. Művészeimmel együtt arra törekszünk, hogy azt a szeretetet, amit a visszajelzésekből kapunk a közönségtől, most a zenénken keresztül és a személyes találkozásunk során duplán viszonozhassuk. A határainkon túli magyarság számomra a leghálásabb közönség, így mindent megteszünk azért, hogy ne csak mi kapjunk hosszú időre feltöltődést, hanem ők is ugyanebben az érzésben részesüljenek. Hálánk jeléül minden városban az első kétszáz jegyvásárlót megajándékozzuk a decemberben megjelent lemezünkkel, amelyen Zsüliett és jómagam legkedvesebb dalai hallhatók. Már nagyon várom a publikummal való találkozást! Addig is kívánok mindenkinek, ahogyan dalunkban is: „Szerencsét, boldogságot!” Éljenek hitben, szeretetben és békében! A jó Isten áldja meg Önöket!”  Fásy Ádám

    Share this post

    PinIt
    scroll to top