November 13-án Marosvásárhelyen lép fel Dolhai Attila és Peller Anna egy fantasztikus musical-operett gála keretén belül.
A két magyarországi énekes Marosvásárhely mellett Nagyváradra, valamint Kolozsvárra is ellátogat.
Dolhai Attila a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán végzett. A Budapesti Operettszínházban a Mozart! címszerepével debütált 2003 márciusában.
Azóta számos darabban megmutatta tehetségét, játszott a Jézus Krisztus Szupersztár, Elisabeth, Valahol Európában, Csókos asszony, Romeó és Júlia darabokban. Jelenleg is több előadásban szerepel, többek között a Miss Saingonban, amelyben az erdélyi Dancs Annamari is főszerepet játszik.
Peller Anna a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán végzett, majd játszott a szolnoki Szigligeti Színházban, a békéscsabai Jókai Színházban és a Körúti Színházban.
Larisch grófnő szerepével debütált a Budapesti Operettszínházban. Azóta mind operett, mind musical előadásokat is hatalmas sikerrel játszik, a többi között ő Rica Maca a Csókos asszonyban, volt a Párizsi életben Juliette Verdun, látható A víg özvegyben Sylviane-ként, s Torma Piroskaként az Abigélben. A Szentivánéji álomban a szegedi premier után a Budapesti Operettszínházban is hatalmas sikerrel mutatkozott be a Heléna szerepében.
A november 13-i előadást a Nemzeti Színház Nagytermében tartják. Jegyek hamarosan kaphatók a helyszínen.