Balás Árpad előadás a Sapientián

Marosvásárhely kevésbé ismert építészeti emlékeit és lakóinak életét veszi górcső alá Balás Árpád Pál, a Kántor-Tanítóképző Főiskola földrajz tanára 2012. április 19-én, 18 órától. A 90 perces vetített, képes előadásban porlepte történetekre, soha észre nem vett emléktáblákra derül fény a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar campusában.

Balás Árpád Szászmedgyesen (Szeben megye, románia) született 1937. augusztus 13-án. Élete során munkájának elismeréseként sokféle kitüntetésben részesült. 1998-ban nyugdíjba vonul és azóta még több időt szentel tudománynépszerűsítő munkájának, amelyet egész életében nagy hozzáértéssel végez: bel- és külföldi kirándulásainak élményeit vetített képes előadások, újságcikekk és könyvek formájában osztja meg hallgatóival és olvasóival. Két évig a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként szerkeszti a Jöjjön velünk című műsort. Társszerzője a Bukaresti Kriterion Könyvkiadónál 1976-ban huszonkétezer példányban megjelent Ember és környezete című kézikönyvet, amelynek gyakorló munkafüzetét a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen is használták. A Millecentenárium évében Fodor Sándor, történelem tanárral megjelentette a marosvásárhelyi útikalauzt, 1999-ben a csíkszeredai Pallas – Akadémia Barangolások a Székelyföldön című sorozatában megjelent a Maros megye, amelynek szerkesztője és társszerzője. Ez a könyv tíz év alatt háromszor került kiadásra. 2006-2007-ben vehettük kézbe az Állami Pedagógiai Kiadónál Bukarestben megjelentetett magyar nyelvű Földrajzi munkafüzeteket, amelyeket egész Erdélyben használnak az 5., 6. és 7. osztályos tanulók. 2007-ben a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg A kínai Nagy-faltól a Cukorsüveg-hegyig című könyve, amelyben külföldi kirándulásainak emlékeit az olvasóközönség elé.

Az oktató-nevelő munkán kívül tevékeny résztvevője az erdélyi magyar közösség közművelődési életének: a marosvásárhelyi különleges képességű és hátrányos-helyzetű gyerekeket segítő Talentum Alapítvány elnöke, a Maros megyei Kemény Zsigmond Társaság Választmányának, az EMKE és az Erdélyi Múzeum Egyesületnek tevékeny tagja, a Focus Eco Center környezetvédő egyesület alapító-tagja, a marosvásárhelyi rádió Világjárók című adásának gyakori meghívottja, az Erdélyi Szépmíves Céh, a Lyra és a Mentor könyvkiadó szaklektora, a Református Kollégium-Bolyai Farkas Líceum Öregdiák Világtalálkozóinak egyik szervezője, városnéző és erdélyi körutak idegenvezetője.

2010. március 15-én a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztérium PRO CULTURA HUNGARICA emlékplakkettjét vehette át.

Az előadás 2012. április 19-én, csütörtökön, 18 órától lesz a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar campusában.

Share this post

PinIt
scroll to top