Február 11. a betegek 23. világnapja

A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába. (Jób 29,15) szentírási résszel indítja üzenetét Ferenc pápa a betegek 23. világnapja alkalmából, és szól mindazokhoz, akik a betegség terhét hordozva különféle módon csatlakoznak Krisztus szenvedő testéhez, és az egészségügy területén dolgozó hivatásbeliekhez, önkéntesekhez.

A Gyulafehérvári Caritas karöltve az egyházakkal és más szervezetekkel minden évben megünnepeli betegeit, hiszen elkötelezte magát az irgalmas szeretet gyakorlásában, a betegek és szenvedők szolgálatában. Marosvásárhelyen közösen a Máltai Segélyszolgálattal várjuk azokat a betegeket, akik el szeretnék hagyni otthonukat és egy pár órát kellemesen töltenének, illetve gondjaikat megosztanák. Szokott módon az ünnepség 10 órától szentmisével és a betegek szentségének felvételével kezdődik a belvárosi Keresztelő Szent János plébániatemplomban, majd a Deus Providebit Házban folytatódik a színes műsorral, agapéval, egészségügyi tanácsadással.

A mai naphoz kapcsolódóan, február 12-én, csütörtökön 18 órától, a Deus Providebit Házban az otthoni beteggondozásban dolgozó szakemberek mesélnek, hogy mit is jelent ez a szolgálat. Ha valaki ápolásra szorul egy családban, az általában felborítja az adott család hétköznapjait, napi rutinját, és teljes átszervezést igényel. A beszélgetés során megpróbálunk abban segítséget nyújtani, hogy ezt hogyan tudjuk a legjobban megszervezni, megélni. Programunk a Sokszínű Caritas előadás- és beszélgetéssorozat keretében Marosvásárhelyen a legelső nyílt találkozás a Gyulafehérvári Caritas tevékenysége után érdeklődőkkel.

A szív bölcsessége: kilépni önmagunkból testvérünk felé. Világunk olykor elfelejti annak az időnek az értékét, amit a beteg ágya mellett töltünk, mivel mindenki siet, tenni, termelni akar, és megfeledkezik az önzetlenségről, a másokról való gondoskodásról, a másik ember ápolásáról. E magatartás mögött sokszor a langyos hit húzódik meg, amely megfeledkezik az Úr szavairól, aki ezt mondta: “Értem tettétek” (Mt 25,40). (A SZENTATYA ÜZENETE A BETEGEK XXIII. VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL)

Közlemény

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Share this post

    PinIt
    scroll to top