Felhívás – Erdélyi műkedvelő néptáncegyüttesek figyelmébe

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület idén hatodik alkalommal nyitja meg a jelentkezést az Erdélyi Néptánc Antológiára. A rendezvény egy kétlépcsős válogatás, melynek első lépése a jelen felhívással megkezdődik.

A Gálaműsorra (második szűrés) Nagyváradon kerül sor, október 27.-én, ide maximálisan 10 együttes kap meghívást a beküldött jelentkezési csomagok függvényében. A beküldött kép- és zeneanyagot szakértőkből összeállított belső zsűri értékeli. A kiértékelés eredményét a jelentkezőkkel legkésőbb 2012. június 4-ig tudatjuk.

A Gálaműsort bel- és külföldi szakmai zsűri értékeli ki, valamint megválasztja az Év Együttesét. Az év Együttese meghívást kap egy rangos magyarországi fesztiválra. A bejelentkezni óhajtó együttesek részéről kérjük a bejelentkezési ív minden pontjának pontos kitöltését.
A bejelentkezési csomag (emailben igényelhető) tartalma a következő:

  • Nevezési lap
  • Egy nagy felbontású fénykép a csoportról (rá lehet tölteni valamelyik lemezre, megjelöléssel)
  • Aláírt, lepecsételt Részvételi szándéknyilatkozat
  • Két koreográfia – lehetőleg magyar táncanyagból. Egy koreográfia időtartama maximálisan 10 perc lehet.
  • A koreográfiákról készült felvétel (video, DVD, AVI formátum)
  • A koreográfiák zenei anyaga CD-n – amennyiben a jelentkező igényli az általunk biztosított zenekart.
  • A jelentkezés határideje: 2012. május 1 – beérkezés dátuma. Kérjük a jelentkezőket a határidő betartására. Határidőn túl beérkező pályázatokat nem áll módunkban elbírálni.

A jelentkezési anyag leadható személyesen a Romániai Magyar Néptánc Egyesület irodájában vagy kérjük POSTAI AJÁNLOTT, VAGY GYORSFUTÁRSZOLGÁLATOS küldeményként az alábbi címre elküldeni:
Romániai Magyar Néptánc Egyesület
520055 Sf. Gheorghe
Str. Kós Károly 5/A
Jud. Covasna
Romania
Faxon, e-mailben küldött jelentkezést, valamint hiányos jelentkezési csomagot nem fogadunk el.
További információ: office@neptanc.ro, kerezsihajnalka@gmail.com, Tel: 0267 / 318577 ( 10.00 – 13.00 óra között), 0721-298539 (16.00 óráig)

Share this post

PinIt
scroll to top