Marosvásárhelyen is bemutatkozik a Csókos asszony

A Csíki Játékszín márciusban útrakel a nagy sikernek örvendő Csókos asszony című operettel. Három megyében, négy városban lesz látható az élőzenés előadás. Március 2-án Gyergyószentmiklóson, 3-án Csíkszeredában, bérletszünetben búcsúztatjuk a farsangot. Március 4-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban vendégszerepel az operett, a hónap második felében, március 22-én pedig Kézdivásárhelyen lép fel a csíki társulat. Jegyek ára egységesen 25 lej.

A józsefvárosi Nagytemplom utcában Pünkösdi Katót ünneplik. A talált gyerekből primadonna lett, és beleszeretett az operett zeneszerzőjébe, Dorozsmai Pistába, aki Ibolya Ede dalszövegíróval együtt ugyanabban az udvarban bérel lakást, Kubanek hentestől, Katóka nevelőapjától. Pista és Kubanek titokban megszervezték Katóka ünnepélyes eljegyzését, csakhogy a vőlegény, múlt éjszakai lumpolása közben az egyik lokál pincérénél hagyta a jeggyűrűket a számla fejében, ráadásul átaludta az egész napot. Már nincs idő helyrehozni a dolgokat, nemsokára elő kell állni a meglepetéssel, a gyűrűk meg sehol!

Szilágyi László – Zerkovitz Béla: CSÓKOS ASSZONY (operett két részben)

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    szereposztás: Báró Tarpataky: FÜLÖP ZOLTÁN, Pünkösdi Kató: KISS BORA, Dorozsmai Pista: KÓNYA ÜTŐ BENCE, Ibolya Ede: KOSZTÁNDI ZSOLT, Rica-Maca: BENEDEK ÁGNESű, Hunyadiné: DÁLNOKY CSILLA, Kubanek, hentes: LŐRINCZ ANDRÁS-ERNŐ, Salvator, főkomornyik: GIACOMELLO ROBERTO, Csipcsala, pék: BODEA TIBOR,Rendőr: BILIBÓK ATTILA, Hentesinas: PAP TIBOR, Orfeumi lányok: FEKETE BERNADETTA, RÁDULY BEÁTA, ZSIGMOND ÉVA-BEÁTA, Pincér a Wampeticsben: KISS ERNŐ. Zenekar: RÁDUJ GÁBOR, SZŐGYÖR ÁRPÁD, VERESS CSABA, ügyelő: TATÁR ATTILA, súgó: DÓSA ERZSÉBET, dramaturg: BUDAHÁZI ATTILA, zenei vezető: MANFRÉDI ANNAMÁRIA, koreográfus: HORVÁTH GYULA-ANTAL, díszlet-jelmeztervező: KELEMEN KATA, rendező: PARÁSZKA MIKLÓS. A Los Angeles című szám dalszövegét Harmath Imre írta. Az előadás a Proscénium, a Pentaton és az UMPA szerzői ügynökségek engedélyével és közvetítésével készült.

    Fotók: Sándor Levente.

    Share this post

    PinIt
    scroll to top