A nagy érdeklődésre való tekintettel az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (Nyomda utca 4. szám) nagytermébe költözik A fogantatástól a születésig című előadássorozat, amelyet marosvásárhelyi neves magyar nőgyógyászok bevonásával szervez a VÉDEM Egyesület.
A rendezvény első meghívottját, Dr. Turos Jánost, március 21-én, pénteken 17:30 órától hallhatják az érdeklődők. Az előadás keretében a fogamzáshoz és fogantatáshoz szükséges feltételekről, illetve a szülés előtti és utáni fogamzásgátló módszerekről beszél a szakember.
A további alkalmakon, Dr. Kiss Szilárd, Prof.dr. Szabó Béla és Dr. Bereczky Lujza Katalin nőgyógyászok többek között a terhesség alatti vizsgálatokról és táplálkozásról tárgyalnak, ugyanakkor a hüvelyi szülés valamint a császármetszés előnyeit és hátrányait is boncolgatni fogják, emellett a nőgyógyászati betegségek témája is terítékre kerül.