2014. március 6. és 9. között kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Nyitott kapuk című rendezvénysorozat második részére.
Bemutatkoznak a színész, bábszínész, koreográfia, teatrológia szakos hallgatók. Az érdeklődők betekinthetnek a színházi szakmai képzés különböző folyamataiba.
A Nyitott kapuk programjaira mindenkit szeretettel várunk a Művészeti Egyetem Köteles Sámuel utca 6. szám alatti épületének tantermeiben, a Bolyai utca 12/A szám alatti Pálffy-házban, valamint a Levél/Frunzei utcai Bábstúdióban az alábbi időpontokban:
2014. március 6.
Színész szak,
Legfrissebb hírek
III. év
18 óra: SZÍNPADI TÁNC, TANGÓ, tanár: Luca Kinga, 26-os terem – 25 perc
2014. március 7.
Bábművészet szak,
III. év
18 óra: BÁBSZÍNÉSZET, tanár: Máthé Rozália és Kozsik Ildikó, Bábstúdió – 80 perc
Zenepedagógia
16 óra: ZENE (OPERETT ÉS MUSICAL RÉSZLETEK), tanár: Buta Árpád – Pálffy-ház –
2014. március 8.
Teatrológia szak
10 óra: JELMEZ- ÉS MASZKHASZNÁLAT AZ ANTIK GÖRÖG SZÍNHÁZBAN, tanár: Lázok János – 33-as terem – 50 perc
11 óra: DRÁMAFORMÁK CSEHOVTÓL IONESCÓIG, tanár: Ungvári Zrínyi Ildikó – 33-as terem – 50 perc
12 óra: TÁRLATVEZETÉS A KÓS KÁROLY ÉS KOÓS ZSÓFIA – KIÁLLÍTÁSON, KÓS KÁROLY PORTRÉFILM VETÍTÉSE, tanár: Lázok János – Stúdió Színház Előcsarnok – 50 perc
2014. március 6-9
Látványtervező szak,
II. év
13-15 óra: MAKETT ÉS JELMEZTERV KIÁLLÍTÁS (II. éves és végzős hallgatók munkáiból),
tanár: Dobre-Kothay Judit és Bartha József – Irsai Zsolt terem
2014. március 9.
Magiszteri rendező szak
I. év
18 óra: FARSANG MÁJUSBAN r. Bezsán Noémi, tanár: Sebestyén Aba, 30-as terem -50 perc
19 óra: HÁLÓSZOBA-TITKOK r. Györfi Csaba, tanár: Sebestyén Aba, 8-as terem – 50 perc