10. Erdélyi Humor Fesztivál – A Szomszédnéni odaát van!

szomszedneni-plakatA Szomszédnéni odaát van! címmel Humorfeszt Gálát rendeznek Marosvásárhelyen április 12-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Két óra nevetés a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjaival Bálint Ferenc és Tóth Szabolccsal, a Showder Klubos Janklovics Péter, valamint Vida Péter vendégjátékával.

Az embert évezredek óta foglalkoztatja a nagy kérdés, hogy mi van odaát, és attól függően, hogy kit kérdezett meg, a következő válaszokat kapta: igazság, örök élet és semmi. Már úgy tűnt, hogy be kell érnie ezekkel a válaszokkal, amikor négy humorista elhatározta, hogy személyesen járnak utána a rejtélynek, és átlépnek a falon. Odaát hangoskodó embriókat, titokzatos bűnszövetkezetet, földönkívüli inváziót, rosszindulatú pincéreket, őszinte fogorvosokat, szadista cirkuszigazgatókat és magát a Szomszédnénit találták. Találtak még mindent átható pörköltszagot is, de ennek a színpadi prezentációja rengeteg problémát vetett fel, ezért ettől eltekintettek. Egy őrült humorest arról, hogy mi van a falakon túl. (Az előadás kizárólag 3D-ben tekinthető meg.)

A pénteki gálaest 19.00 órakor kezdődik, egy belépő ára 20 lejbe kerül. Jegyeket a Nemzeti Színház jegypénztáránál, valamint a biletmaster.ro oldalon lehet vásárolni.

Share this post

PinIt
scroll to top