Május 17-én, csütörtökön este 7 órától Matei Vişniec Kenyérrel a zsebben című drámája látható újra a Stúdió Színházban az Akadémiai Műhely előadásában. Az előadást Patkó Éva rendezte, színpadon B. Fülöp Erzsébet és Tompa Klára színművészek, mindhárman a Művészeti Egyetem tanárai. Dramaturg Láng Zsolt, asszisztensek: Sántha Júlia és Réman Orsolya teatrológus hallgatók. Az előadást stúdió körülmények között játsszák színpadon elhelyezett nézőtérrel. A produkció időtartama egy óra és román nyelvű felirattal is követhető.
Május 18-án, pénteken este 7 órától Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című előadása tekinthető meg. Az előadás a Figura stúdió Színház és az Udvarhely Táncműhely közös produkciója. Zene: Cári Tibor m.v., Yonderboi, Philippe Heritier, Schubert. Fénytervező: Pető József m.v. Koreográfus asszisztens: Vislóczki Szabolcs m.v. A rendező munkatársa: Iványi Marcell m.v. Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette m.v.
Előadják: Antal József, Bartha Boróka, Boros Béla, Boros Mária, Gáll Kata, Györfi Csaba, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor, Máthé Annamária, Mihály Alpár Szilárd, Moşu Norbert-László, Nora Covali, Oláh Hilda, Osváth Ildikó, Pál Levente, Szabó Eduárd, Sipos Réka, Tamás Boglár, Vajda Gyöngyvér. Erre az előadásra a felnőttjegy ára 12 lej, a diákjegy ára 7 lej.
Jegyek elővételben a Stúdió Színház jegypénztárában kedden és csütörtökön 12-14 óra között, valamint megvásárolhatók előadás előtt 1 órával , illetve foglalhatók a 265-260362, valamint a 0745-526959 telefonszámokon vagy a studio.jegyek@yahoo.com email címen.