BUGRISOK a kézdivásárhelyi Városi Színház bérletes vendégelőadása

BUGRISOK_Varosi_Szinhaz_Kezdivasarhely_01

Május 7-én, kedden és május 8-án, szerdán 19.00 órakor Carlo Goldoni Bugrisok című vígjátékával lép fel a kézdivásárhelyi Városi Színház a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyszínpadán.

A keddi előadáson az Aranka György diákbérlet, a szerdain pedig a Bolyai János diákbérlet érvényes, ugyanakkor a fennmaradó helyekre jegy váltható a színházi jegypénztárban, a Kultúrpalota jegyirodájában, valamint online, a www.biletmaster.ro honlapon.

Az 1750-es évek Velencéjében játszódó vígjáték történetében a nézők ma is aktuális helyzeteket fedezhetnek fel – vélik a produkcióról az alkotók. A Bugrisok jellegzetes figurákat, családmodelleket mutat be: fellelhető az uralkodó férfi és nő, a papucshős alakja, a csonka család, mindezek mellett pedig a nemek és a nemzedékek egymáshoz való viszonyát is érzékletesen ábrázolja a vígjáték családon belül és kívül is.

BUGRISOK_Varosi_Szinhaz_Kezdivasarhely_02

A kézdivásárhelyi vendégelőadásban Balogh Attila rendező és Benedek Zsolt dramaturg a moralizáló befejezés helyett cselekvő, saját sorsuk irányítását felvállaló hősöket idéz meg a színpadon.

Az előadás fontos elemei a maszkok –  jelen esetben erőteljes sminkek –, amelyek a vásári komédia műfajának elengedhetetlen kellékei, és amelyek a szereplők jellemére irányítják a figyelmet.

Carlo Goldoni vígjátékát Balogh Attila rendezte. Az előadás dramaturgja Benedek Zsolt, jelmeztervezője György Eszter, díszlettervezője Golicza Előd, zenéjét Kónya Ütő Bence állította össze.

A kézdivásárhelyi színház  produkciójában Némethy Zsuzsa, Páll Gecse Ákos, Pap Tibor, Gulácsi Zsuzsanna és Dávid Péter színészek mellett fellépnek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színésznövendékei: Orbán Zsolt, Simon Boglárka-Katalin, Csíki Szabolcs, Erőss László és Trabalka Cecília.

Share this post

PinIt
scroll to top