Javában zajlanak a Székely Csaba drámaíró és Sebestyén Aba rendező újabb közös produkciója, a Hogyne, drágám! című komédia színpadi próbái. Az előadás főszereplője Nagy István, zenéjét Cári Tibor UNITER-díjas zeneszerző komponálta, koreográfusa Baczó Tünde. A produkció előbemutatója megtekinthető december 30-án hétfőn 19.00 órakor a Nagyteremben. A december 31-én, kedden 19.00 órakor sorra kerülő bemutató előadásra érvényes a Bernády György mecénás bérlet, valamint a Kemény János bemutató bérlet.
A színpadi történet főszereplője Virág János, aki mindig is mogorva, félős és visszahúzódó volt. No meg boldogtalan. Nem akar ő ezen változtatni, hiszen jól tudja: az átlagos értelmiségi család paradoxonja, hogy teljesen működésképtelen, és mégis működik. Ezt a harmonikus boldogtalanságot zavarja meg valaki a múltból, és Virág családjának élete gyökerestül felfordul…
Az előadás szereplői: Nagy István, Lőrincz Ágnes, Bányai Kelemen Barna, Illés Alexa, Szélyes Ferenc, Bokor Barna, Nagy Dorottya, Tollas Gábor/Ördög Miklós Levente, Galló Ernő, Kovács Botond, Meszesi Oszkár, Benő Kinga, Somody Hajnal, Fülöp Beáta, B. Fülöp Erzsébet, Bartha László Zsolt, Korpos András
Az előbemutatóra, valamint a komédia további januári előadásaira jegy váltható a www.biletmaster.ro honlapon, a Kultúrpalota jegyirodájában hétfőtől péntekig 12.00 és 17.30 óra között, vagy a színházi jegypénztárban hétfőtől péntekig 10.00 és 16.00 óra között.