Április 3-5. között Marosvásárhelyen, Nagybányán és Szatmárnémetiben mutatja be Csipkerózsika című zenés-táncos mesejátékát a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.
Csipkerózsika történetét mindannyian ismerjük, a táncegyüttes előadásában azonban eredeti módon talál megfogalmazásra a mese, a gyermekek valódi résztvevői lehetnek a száz éve kezdődött történetnek. Az eredeti mese hét tündére itt hét erény nevét viseli, míg az erdőben lakozó állatok a hét főbűnt testesítik meg. Ebben a kettősségben válik a történet egyedivé, interaktív jellegével pedig különösen élvezhetővé kicsik és nagyok számára egyaránt.
Legfrissebb hírek
Az előadás hangzásvilágában a musical és a népzene ötvöződik, mozgásnyelvezetében pedig a szabad színpadi mozgás találkozik a néptánccal. A mesejáték rendező-koreográfusa Ivácson László, a rendező munkatársa Fazakas Misi, zeneszerző Apostolache Zénó.
A turné állomásai:
Április 3. (szerda), 10 és 12 óra – Marosvásárhely, Nemzeti Színház – Kisterem
Április 4. (csütörtök), 10 és 12 óra – Nagybánya, Városi Színház
Április 5. (péntek), 10 és 12 óra – Szatmárnémeti, Északi Színház – Nagyterem
A turné megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Bővebb információk az előadásról a táncegyüttes honlapján, a www.hte.ro oldalon.
Fotó: Henning János