Az alábbi írás Serfőző Tamás tollából fakad, aki egy erdélyi kirándulás során találkozott Józsi bácsival, és akinek bejegyzését eddig már több ezren olvasták és osztották meg.
Sziasztok! Szeretnék elmesélni egy történetet, ami hazafelé nyaralásból történt meg velem és feleségemmel. Hazafelé tartottunk Csíkszeredáról, ahova hivatalosak voltunk egy csodálatos esküvőre. Csíkszereda és Székelyudvarhely között, az út szélén megálltunk egy mézárusnál, mert vásárolni akartunk az otthoniaknak Székelyföldi mézet.
A mézárus egy idős, mosolygós székely férfi volt. Én már akkor eldöntöttem hogy szeretném lefényképezni a mézes bódét, meg őt is ha lehet. A méz megvásárlása után illedelmesen nyújtottam a kezem és kezet fogtunk majd bemutatkoztunk egymásnak. Őt Gábos Józsefnek hívják.
Józsi bácsit megkérdeztem hogy szabad e egy fényképet csinálnom róla meg a bódéról. Kicsit félve kérdeztem meg, mert közben eszembe jutott, hogy biztos az összes arra járó Magyar turista ezt szeretné és fogok kapni egy fintort vagy egy visszautasítást. Az is bennem volt hogy a Székelyek azok kedves emberek. Mert addig az összes az volt akivel találkoztunk. Erre Józsi bácsi válasza egyszerű volt és célratörő. „Persze fiam, az nekem nem fáj”.
Ezeket olvastad már?
Ekkor nagyon boldog lettem és nevettem is egy jót. 🙂 Elindultam volna fényképet készíteni erre odaszólt a feleségemhez hogy egy kérése lenne , ekkor én megfordultam és figyeltem én is hogy mi lenne az. Azt kérdezte hogy fel lehet e rakni a fotót majd az internetre és hogy sokba kerülne ez nekünk. Erre én és a feleségem mosolyogtunk és mondtam hogy ez semmibe sem kerül. Akkor szeretné hogy felkerüljön és írjuk a kép alá hogy „Boldog ez a Székely, de a szíve fáj”, akkor a mosoly az arcomról lefagyott, megfordultam és hogy ne lássa azt hogy a szám a mosolyról a sírás küszöbére állt.
Elindultam egy pár méterre ahonnan a fotót készítettem, közben meg iszonyatos görcsöt, fájdalmat éreztem a gyomromban a szomorúságtól. Ezt az érzést nem lehet leírni. Elkészítettem a fotót, majd a feleségem csinált rólunk egy közös képet. Majd elbúcsúztunk. Ez kb. 10 perc lehetett, de a 10 perc alatt, ebben a pár mondatban, amit Józsi bácsi mondott benne volt minden, amiért az ember kiutazik Erdélybe, meglátogatja Székelyföldet, akar találkozni a székely emberekkel.
A hazafelé tartó úton végig eszembe volt ez az egész és még most is, ahogy leírtam ezt. Egyvalamit elfelejtettem Józsi bácsitól elkérni az pedig a lakcíme. Arra kérek mindenkit, aki arra jár és találkozik Gábos Józseffel mondja el neki hogy felkerült az internetre az amit kért!
