A korábban Threshold kódnéven ismert új verzió 2015-ben jelenik meg, és Windows 9 lesz a neve, derül ki a a Winsupersite szerzője, Paul Thurrott információiból. Az új Windows-ról már szó lesz az idei BUILD fejlesztői konferencián.

Windows 8 – Fotó: Flickr.com
Állítólag teljesen visszakerül a Windowsba a megszokott start menü, és más változtatásokat is végrehajtanak, Thurrott szerint ezzel a Microsoft a Windows 8 gyengeségeit próbálja korrigálni, ugyanúgy, ahogy korábban a Vista esetében tette, az azt követő Windows 7 megjelenésével.
Az új verzióra a Microsoftnak mindenképpen szüksége van, hiszen a PC-eladások évek óta csökkennek, és konkurencia is akad bőven a piacon, mint például a Google Chrome OS.