13,5 millió eurós befektetéssel indít az RFV

Az RFV Mureş Energy vállalat bejelentette, ebben az évben megkezdi a marosvásárhelyi távfűtésrendszer korszerűsítését. A magyarországi cég első ízben 13,5 millió eurót fektet be a rendszer modernizálásába.

A munkálatokat április 15.-én kezdik el, amikor a vállalat megszünteti a távfűtés szolgáltatását a hálózaton lévő lakosoknak.

Eredetileg az RFV arról tett ígéretet, hogy öt éven belül 26,3 millió eurót fektet be az átvett kazánházak korszerűsítésébe. Valamint ebből az összegből 13,5 millió eurót a szerződés aláírásától számított két éven belül be is ruház a rendszer felújításába. Idő közben viszont többen leváltak a távfűtésrenszerről, ebből kifolyólag pedig az RFV kénytelen volt újraelemezni a beruházási terveket.

Balogh Katalin, az RFV Mureş Energy szóvivője úgy nyilatkozott, 2011 tavaszától legkevesebb 13,5 millió eurót költ a vállalat a marosvásárhelyi távfűtési hálózat felújítására. Ugyanakkor, szintén ebben az évben, három generáló motort indítanak el, amely egyszerre termel majd elektromos áramot és hőenergiát. Ezekből kettőt a kövesdombi, egyet pedig a Tudor Vladimirescu lakónegyedben helyeznek el. Az áramot, amelyet a generátor termel majd, az Electrica áramszolgáltatónak adják el, ezzel is hozzájárulva a kiadások csökkentéséhez.

Továbbá, az átvett 15 kazánházból a jövőben csupán hatot fognak működtetni – folytatja a szóvivő. Az üzemben hagyott hőközpontok szolgálják majd ki az ügyfeleket hőenergiával. Balogh Katalin hozzátette, a kivitelezéshez két év áll a rendelkezésre.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Az RFV Mureş Energy törlesztette a 2 millió euró értékű bérleti díjat a Polgármesteri Hivatal felé. A következő részletet 15 év múlva kell, hogy kifizesse a hőszolgáltató.

    Jelen pillanatban, az RFV által kezelt távfűtési rendszeren összesen 7000 lakrész található.

    Share this post

    PinIt
    scroll to top