A Diákok Országos Tanácsának nagygyűlésén több megbízott is kijelentette, támogatja a szavazati jog 16 éves kortól való bevezetését. A diákok ugyanis úgy vélik, a választásokat megelőző tájékoztató kampányok segítségével, már ebben az életkorban is felelősségteljesen tudnának szavazni.
A Kultúrpalotában megtartott nagygyűlésen jelen volt Oana Badea, az Oktatási Minisztérium államtitkára is, aki kihangsúlyozta, a választási törvény módosítását megelőzően elengedhetetlen egy átfogó tárgyalás megtartása, amelyen a tárcavezetőnek is jelen kell lennie.
A Diákok Országos Tanácsának általános ülését január 13-ig látja vendégül Marosvásárhely. Az ország valamennyi megyéjét a diáktanács-elnök, valamint három megbízott képviseli.
A nagygyűlés alatt, tegnap, azaz január 10-én az egybegyűltek új elnököt választottak a Diákok Országos Tanácsának élére, a konstancai Andrei-Bogdan Petre személyében. A titkárság személyzetén is változtattak: ezt Răzvan Azamfei, Maros megyei diáktanács-elnök, valamint Georgiana Epure, Szeben megyei diáktanács-elnök vette át.
A szavazati jog 18 helyett 16 éves kortól való bevezetését egyébként 2011. októberében Ion Toma, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) Olt megyei szenátora javasolta, azzal az indokkal, hogy ezáltal a fiatalok igazi részesei lehetnek a döntési folyamatnak.
Legfrissebb hírek
Foto: politicalocala.ro