Ekkora hitelt venne fel az önkormányzat ahhoz, hogy a város arculatán javítson. A kölcsön-pénzt pedig 10 évig törlesztené, évente.
Pontosan 15910271 eurót hiteleznének a város nagyjai azért, hogy 40 projektet vihessenek véghez.
Amennyiben kiutalják a pénzt, annak egy részéből felújítanák a város lakónegyedeinek egyes útszakaszait, parkjait, zöld övezeteit, gyalogos járdáit, parkolóit. Másik részéből a vízhálózatot hosszabbítanák meg, illetve javítanák bizonyos utcákban. Ugyanakkor újabb körforgalmakat alakítanának ki, és a közvilágítást is kipofoznák.
A legtöbb pénzt azonban a Băneasa utca további felújítása vinné el: erre több mint 1 millió 300 ezer eurót költenének az illetékesek.
Kiss Imola, a Polgármesteri Hivatal gazdasági igazgatója úgy véli, a kölcsön, amelyet felvenne az önkormányzat, nem sodorná veszélybe a várost. A szakember szerint az eladósodási ráta 30% alatt lenne, tehát ebből a szempontból nincs ok aggodalomra.
Ezeket olvastad már?
Marosvásárhely önkormányzata jelenleg is adós: 2357303 euró értékű kölcsönt kell törlesztenie, közel 10 évig. Az erre vonatkozó szerződést 2010 novemberében kötötték meg a felek.