A Digital Transilvania és a Green Art Tour Egyesület egyik ambiciózus projektje által, sikerült elérni, hogy Marosvásárhely dicsekedjen az ország legszebb festett lépcsőinek városa címmel, habár a projekt eléggé megosztotta a véleményeket.

Fotó: Plugor Árpád
Idén, a Digital Transilvania fesztivál keretén belül, újabb lépcsők lesznek művészi alkotássá varázsolva. A 200 napos fesztivál alatt a Hősök Parkjának lépcsőit, a December 1 sugárút néhány lépcsősorát, és a Maroshíd lépcsőit fogják lefesteni. A Hősök Parkján levő lépcsőkre egy különlegességgel is készülnek, hiszen katonai szimbólumokkal akarják díszíteni.
„Szeretnénk november végéig, a Katonaság Napjáig, véghezvinni ezt a projektet. Pontos témákkal állunk elő: fogadalmak, jelvények, címerek, mind-mind katonai jellegzetességekkel”, jegyezte meg Constanin Barbu, a Digital Transilvania projekt menedzsere. Így a szervezők abban bíznak, hogy Marosvásárhely a világ legszebb lépcsőinek városa lesz.
A tavaly, a Boredpanda portálon elért szavazatok alapján, Romániából 4 ilyen jellegű művészi alkotás került be az első tíz helyezett közé – a tavaly megfestett 3 marosvásárhelyi lépcső, és 1 bukaresti. Ugyancsak tavaly, a marosvásárhelyi lépcsők bekerültek a „100 hely, amit látnod kell Romániában” albumba is.
Ilyen jellegű projekteket más erdélyi városban is kezdeményeznek.


