Az ír sajtó szerint 6 román nemzetiségű személyt tartóztatott le a Gardai rendőralakulat, miután felfedezték, hogy csaknem 23 román állampolgárt borzalmas körülmények között dolgoztattak és tartottak fogva.
A Kilkpatrick-i Castletown-ban dolgozó személyeket egy helyi cég alkalmazta, azonban fizetésüket egy olyan bankszámlára utalták, amelyet a 6 fogvatartó kezelt. A hatóságok úgy értesültek az esetről, hogy egyik munkásnak sikerült megszöknie a házból, majd riasztotta a rendőrséget. Ezt követően az ír hatóságok 3 férfit, illetve 3 nőt tartóztattak le, akik egyes információk szerint ugyancsak románok voltak. A Gardai közleménye szerint a munkáltató nem volt tisztában azzal, hogy a 6 személy gyakorlatilag fogva tartja az alkalmazottakat, valamint az életkörülményekkel sem volt tisztában. A gyanúsítottakat a pénteki nap folyamán hallgatták ki a Meath-i rendőrkapitányságon.
A vizsgálat első eredményei azt mutatták, hogy a 23 alkalmazott egy közvetítő cégen keresztül kapta az írországi munkát. Egy közelben lévő menhelyen szállásolták el őket ideiglenesen, a hatóságok pedig egy tolmácsot is fogadtak, hogy az alkalmazottaktól több információhoz jussanak. A Gardai úgy tudja, hogy a munkásoknak nem volt közvetlen hozzáférésük a bankszámlához, teljes mértékben a 6 személy rendelkezhetett sorsukról.
„Becsléseink szerint több száz hasonló helyzetben levő munkás dolgozik az országban. Őket olyan cégek hoztak ide, akik valóságos rabszolgaként bánnak velük. Már régóta felhívtuk a figyelmet arra, hogy a vendégmunkások jelentős aránya hasonló körülmények között él és dolgozik Írországban” – nyilatkozta Edel McGinley, a vendégmunkások jogaival foglalkozó Migrant Rights Centre Ireland vezetője.
Nemrégiben egy ehhez hasonló esetre derült fény. Akkor a Kelet-Európából érkező munkásokat napi 5 euróért dolgoztatták egy autómosóban.