A támogatás költségvetési keretének egyharmadát megközelítőleg 250 személynek, azaz a támogatásra jogosultak mindössze 0,17 százalékának folyósítják, miután a legnagyobb juttatás a 35.000 eurót is eléri, közölte hétfőn a munkaügyi minisztérium.
A minisztérium adatai szerint országos szinten a támogatásra jogosultak száma 142.990, közülük pedig mindössze 242 személynek utalják a juttatások kifizetésére fordított alap egyharmadát, mivel akad olyan kismama is, aki 35.000 eurónak megfelelő összeget kap.
Csupán két hónappal az új tervezet életbe lépése után – amelynek során törölték a gyereknevelési támogatás összegének felső határát, óriási aránytalanság mutatkozik a támogatások méltányos elosztását illetően, amit a munkaügyi minisztérium közvitára bocsátana. Az új jövedelemarányos juttatás értelmében, a kismamák a szülés előtti egy évben szerzett havi jövedelmük 85 százalékát kapják meg. A támogatás összegének alsó határa 1063 lej, ami a bruttó minimálbér – 1250 lej – 85 százalékát teszi ki.
A gyereknevelési támogatások listáját egy Szeben megyei kismama vezeti, aki havonta 159.084 lejes, azaz körülbelül 35.000 eurónak megfelelő juttatásban részesül. Az adatok szerint a második helyen egy bukaresti személy áll, akinek havonta 94.168 lejes támogatást folyósítanak.
A minisztérium adatai szerint, a július 1-től érvénybe lépő határozat óta összesen 142.990 személy folyamodott gyereknevelési támogatáshoz. Továbbá, a júliusi juttatások költségvetési kerete 70 millió lej volt, ami 20 millióval haladta meg az eredeti becsléseket, tette hozzá a minisztérium.