3–4 hét, és járható lesz a Dózsa György út

Mint ismert, a marosvásárhelyi Dózsa György utat átfogó felújítási munkálatoknak vetették alá, melynek során új aszfaltréteg kerül a Március 8. utca és az Azomaros vegyikombinát közötti területre, ugyanakkor a közvilágítást és a gyalogosjárdákat is korszerűsítik.

A munkálatok miatt nehézkesen zajlik a közlekedés Marosvásárhely egyik legforgalmasabb utcájában, az önkormányzat képviselői azonban azzal bíztatnak, igyekeznek minél hamarabb járhatóvá tenni a Dózsa György út érintett szakaszát.

Claudiu Maior, alpolgármester úgy nyilatkozott, teljesen új arcot kölcsönöznek az érintett útszakasznak. A személygépkocsivezetőket azonban arra kéri, legyenek türelemmel, és értsék meg, az ő javukra történik a felújítás. Az utat burkoló aszfalt három rétegből tevődik össze, a munkálatok befejezéséhez pedig további 3–4 hétre lesz szükség – részletezte Maior.

Share this post

PinIt
scroll to top