A Nyárád menti kisvasút töltésére építtetne kerékpárutat Péter Ferenc

A Marosvásárhelyt Szovátával összekötő, a Nyárád folyó mentén haladó keskeny vágányú vasút töltésén építtetne kerékpárutat Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnökjelöltje, aki erről egy szerdai kampányrendezvényen beszélt.

vasut

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje a nyárádszeredai rendezvényen helyi és Maros megyei profi és amatőr kerékpárosokkal találkozott – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele. Péter Ferenc elmondta: olyan kerékpárút megépítését tervezi, amely a profi és az amatőr bringások igényeit egyaránt kielégíti.

A rendezvényen Tóth Sándor, az RMDSZ nyárádszeredai polgármesterjelöltje elmondta: a bicikliút megépítése bekapcsolná a kisvárost a megye turisztikai körforgásába.

A 74 kilométeres keskeny vágányú vasútvonalat 1912 és 1915 között építették, és 1997-ig közlekedtek rajta személyvonatok. Ekkor a román szállításügyi tárca gazdaságossági megfontolásból megszüntette a személyszállítást a vonalon. Öt éve azonban egy vállalkozó a nyári szezonban turisták számára nosztalgiavonatot indított a Szováta-Vármező szakaszon. A szaktárca tavaly a keskeny vágányú vasútvonal helyreállítására vonatkozó tervet mutatott be, melyben 37,4 millió euróra becsülte a helyreállítás költségeit.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Péter Ferenc az MTI-nek elmondta, hogy a két terv szerinte nem zárja ki egymást, a bicikliutat a töltés mellett is meg lehet építeni.

    Share this post

    PinIt
    scroll to top