39 Maros megyei diák maradt líceumi hely nélkül

A középiskolába történő beiratkozás első szakaszát követően 39 diák maradt hely nélkül a megyében, ők majd az iratkozás második szakaszában választhatnak a megmaradt helyek közül.

diak-iskolavalasztas

Az illető nyolcadikosok azért maradtak hely nélkül, mert alacsony átlaguk miatt nem jutottak be az általuk preferált osztályba, a beiratkozási helyen pedig túl kevés opciót jelöltek be.

A legnagyobb versengés az Unirea Nemzeti Kollégiumba és az Alexandru Papiu Ilarian Nemzeti kollégiumok esetében volt, ugyanis az előbbi esetében 9,64 volt az utolsó bejutási átlag, az utóbbinál pedig 9,38-al jutott be az utolsó diák.

A Gheorge Şincai Elméleti Líceumba és a Traian Vuia iskolába 2,92-es és 2,54-es átlaggal is vettek fel tanulókat.

Maros megyében több mint 3500 diáknak kellett választania középiskolát. A hely nélkül maradt fiatalok számára augusztus 1-én és 2-án lesz alkalma beiratkozni a megmaradt helyekre.

A beiratkozás harmadik szakasza szeptember elseje és másodika között zajlik.

Forrás: Vásárhely.ro

Share this post

PinIt
scroll to top