4 óvoda épül idén Maros megyében

Az Oktatási Minisztérium bejelentette, 2012-ben összesen 180 óvodát épít országszerte, ezek közül négyet Maros megyében.

A tervek szerint, valamennyi épülő óvodának három-négy tanterme lesz, és normál program szerint fog működni. A projekt „A korai oktatási reform Romániában” országos program keretén belül zajlik.

Maro megyében tehát négy új óvoda kerülne megépítésre, még ebben az évben. A minisztérium jelentései szerint, a tervben lévő oktatási intézményeket Teremiújfalu településen – 1 millió 572 ezer lej ellenében, Segesd településen – 1 millió 429 ezer lej ellenében, Kutyfalván – 1 millió 396 ezer lej értékben, valamint Ádámoson – 1 millió 417 ezer lej ellenében építik majd fel.

Az óvodákat az érvényben lévő oktatási normáknak megfelelően szerelik fel és látják majd el, vagyis a tantermek mellett öltözőket, mellékhelyiségeket, személyzeti és raktár részleget hoznak létre, víz- és csatornahálózattal, valamint központi fűtőberendezéssel.

Az épületek körül játszótér, zöld övezetek, gyalogosjárdák lesznek, gépkocsibeállóval. Továbbá, a fogyatékos személyek igényeinek megfelelő felszereléssel is ellátják az új óvodákat.

A projekt kivitelezésére szükséges pénzösszegeket az Európai Tanács Fejlesztési Bankjától felvett kölcsönből, az állam kasszájából, a helyi költségvetésekből és egyéb pénzforrásokból teremtik elő.

Share this post

PinIt
scroll to top