40 kilométeres biciklisáv Marosvásárhelyen

Amennyiben a Környezetvédelmi Minisztérium elfogadja a tervet, végre Marosvásárhelyen is lesz biciklisáv, méghozzá 40 kilométeren.

A minisztérium által meghirdetett program keretén belül, közel 2 millió lejre pályáz a marosvásárhelyi önkormányzat a kerékpárosoknak létesítendő utat illetően. Ehhez pedig körülbelül 500 ezer lejes helyi hozzájárulás társulna.

A Polgármesteri Hivatal által leadott projekt szerint, két szakaszt hoznának létre, továbbá 229 biciklisávra vonatkozó jelzőtáblát, 93 „Biciklisek” típusú jelzőtáblát és 38 villanyrendőrt szerelnének fel, illetve 15 bicikliparkolót is építenének. Ugyanakkor, összesen 138 bicikli-átkelőhely lesz a város területén.

A két szakasz valósággal behálózná a várost a Meggyesfalvi negyedtől egészen a Tudor lakónegyedig, a Székely vértanúk utcája és a „Mihai Eminescu” Ifjúsági Ház irányába, a Szabadság utcától a Kárpátok sétányán át a Víkend telepig elnyúlva.

Kérdés már csak az, hogy mikor ültetnék gyakorlatba a terv kivitelezését, ha azt el is fogadná a Környezetvédelmi Minisztérium?

Share this post

PinIt
scroll to top